Feith Helga Judit, Maráczi Ferenc, Sztrilich András

Egészségügyi jog


Betegjogok meghatározása

Az egészségügyi ellátás során a betegek és az egészségügyi dolgozók közötti információs aszimmetria, a gyógyító és a beteg közötti bizalmi viszony esetleges hiánya, a valódi konfliktust eredményező vallási és/vagy kulturális különbségek miatt a hagyományos, de különösképpen a hivatásos szektorban történő egészségügyi ellátások során elkerülhetetlen rögzíteni az ellátáshoz szorosan kapcsolódó jogi és/vagy etikai normákat. Az utóbbi évtizedekben a paternalisztikus orvos-beteg viszony szemléletének átalakulását éljük át, a betegek egyre nagyobb hányada fogyasztói jellegű szemléletmódot és (jogi megalapozottságú) elvárásokat fogalmaz meg az ellátása során. Ezt a folyamatot jól tükrözi a kódexszerű egészségügyi jogi normák történeti fejlődése is, hiszen a régmúltban megjelent egészségügyi tárgyú törvényekben, rendeletekben a betegek jogai külön nevesítve kevésbé vagy egyáltalán nem jelentek meg. Ugyanakkor nem lehet azt állítani, hogy az elmúlt évszázadok betegei abszolút jogfosztott helyzetben lettek volna, hiszen már az első átfogó egészségügyi rendeletünk, a GNRS is – bár elsődlegesen a korabeli egészségügyi szakközeg kötelezettségein keresztül – számos, betegek érdekében hozott rendelkezést tartalmazott. Így a betegeknek a GNRS alapján elvileg joguk volt:

Egészségügyi jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 717 4

Bár több évezredes múlttal rendelkeznek az egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó első jogi normák, és az első átfogó hazai egészségügyi rendelet 18. századi hatályba lépését követően exponenciálisan megnőtt az egészségügyi normák száma, mégis csak az elmúlt évtizedekben vált nélkülözhetetlenné az egészségügyi jog általános ismerete és megfelelő alkalmazása.

A tankönyv legfontosabb célkitűzése, hogy bemutassa az egészségügyi joghoz kapcsolódó legalapvetőbb szakismeretet: a rövid jogi alaptani bevezetőtől kezdődően a beteg és az egészségügyi dolgozók jogi helyzetén át az orvostudományi kutatásokhoz kapcsolódó hatályos rendelkezésekig. Jelen kötet főként gyakorlati ismeretanyagot tartalmaz, az Olvasó számos, a mindennapos egészségügyi ellátásból vagy éppen a bírói gyakorlatból vett példával találkozhat.

A könyv elsődlegesen az orvos- és egészségtudományi képzés BSc és MSc szintjein tanuló hallgatóinak készült, de meggyőződésünk, hogy bárki haszonnal forgathatja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/egeszsegugyi-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave