1. § Bár ennek a földnek az esszenciáját, amelybe az univerzális központi só megpróbál behatolni, igen nehéz pontosan meghatározni, Becher alapján mégis arra következtethetünk, hogy alkális vagy sós jellegű. Ő ugyanis Physica subterraneája függelékének 618. oldalán erről szólva a következőket írja: „Tapasztalatunk szerint a kőzetekből sem hiányzik ez a lényeg (essentia), hiszen alkálivá alakíthatók, márpedig az alkáli ennek az esszenciának a fő tárhelye.” Szinte valamennyi vegyész egyetért abban, hogy a kén és az alkáli sók közt nagyon eleven a kapcsolat, sőt ásványi tinktúrák készítésekor elvégzett kivonásuk során kísérlettel is bizonyítható az ásványi kének és az alkáli sók szoros barátsága. Ha ugyanis ezeket a sókat ásványokkal keverjük össze, majd vegyi úton alkális oldattá alakítjuk, majd az ehhez a művelethez szükséges többi folyadékot is hozzátöltjük, a kén, a feloldott sót a vízben hagyva leszáll az edény aljára, vagy, ahogy a vegyészek szokták mondani, précipitál az edény fenekére, amint az az antimon kénjének salétromos kivonásakor is tapasztalható. Itt hosszas főzés után az alkális oldat közönséges vízbe merül, ahol a salétrom alkálija megragadja az antimon kénjét, és szinte magához láncolja azt, és mindaddig meg is tartja, amíg készségesebb egyértelműen savas vendégre nem bukkan. Efféle savasság a kénben sűrítve rejlik, ezért, ha fokozatosan savas folyadékot csepegtetünk rá, az antimon kéntartalma, elviselhetetlen bűz közepette megszabadulva bilincseitől, hirtelen az edény aljára száll. Ebben az esetben egyértelműen látható, hogy a salétrom alkálija hogyan kapcsolódik az antimon kénjéhez szétválaszthatatlanul, egészen addig, amíg a folyadékká oldódó alkáli só a ként az edény fenekére nem süllyeszti.