Stocker Lőrinc

Thermographia Budensis


fejezet. Az említett ásványi anyagok előzetes meglétéről gyógyvizeinkben

1. § Akadnak olyan, a természeti jelenségek valódi és csalhatatlan megismerését reménytelen ügynek tartó álvegyészek vagy inkább vegyészetgyűlölők, akik azt hirdetik, hogy a pirotechnika1 mestersége hamis és félrevezető, lévén olyan tudomány, amely a dolgok ragyogását elhomályosítva félrevezeti az embert, és azt állítják, hogy a vizsgált anyagokban soha nem volt eredetileg só, víz, föld, spiritus, olaj és egyéb alkotóelem, hanem mindezeket a kémikusok csak mesterségesen, újonnan hozzák létre, és vonják ki tűz segítségével. Ám ezek a jómadarak össze-vissza beszélnek, hiszen ezek az anyagok valójában az eredeti összetétel végtermékei – és ha nem számszerűen, hát legalább fajlagosan azok. Vagyis, hacsak nem tételezik föl, hogy az egyik anyagfajta mesterségesen átváltoztatható másikká, szükségképpen téves az állításuk, ha viszont ezt tételezik föl, a kémia mesterségét egyértelműen nemes tudománynak kell tartaniok, hiszen segítségével a hozzáértők vízből ként, sót, földet, salétromot, timsót, kátrányt, meszet, ochrát, vitriolt és sok más egyebet képesek előállítani, amit viszont az effajta alakok mindeddig keményen tagadtak. Márpedig, ha mindeddig tagadták ezt, hogyan merik tiszta lelkiismerettel kijelenteni, hogy a vízből olajat, maró savat, különféle földfajtákat, közönséges ként, vagy fém-kéneket, és egyéb vízben lévő dolgokat lehet mesterségesen előállítani? Hiszen való igaz, hogy lehetséges bizonyos rejtett lehetőségeket napvilágra hozni, például meg lehet oldani, hogy egy fém édes illata vagy rögzültsége, illékonysága, áthatósága, vegetációja és más hasonló, nem minden kovácsinas számára ismert tulajdonsága megnyilvánuljon, ám evvel még nem teremtődik új létező, hanem csak a rejtett, mélyen megbújó tulajdonságok kerülnek napfényre, és korábban titkos dolgok válnak ismertté – mindez pedig a természet utánzásával megy végbe. Ha viszont a tudomány, amelyet a természet majmának szoktak nevezni, a természetet próbálja utánozni, valójában maga elé kitűzött célja felé törekszik, tehát csak dicséretet érdemel, nem pedig szidalmat.

Thermographia Budensis

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 734 1

Laurentius Stocker, Buda városának főorvosa 300 éve, 1721-ben jelentette meg latin nyelven a Thermographia Budensist (Budai hévíztan), mely az első, máig legteljesebb mű a budai hévizekről és gyógyfürdőkről. A könyv a kor tudományos színvonalán foglalja össze a budai hévizek hidrogeológiáját, fizikáját, kémiáját, biológiai hatásait és orvosi alkalmazását. Ez a kötet az eredeti, 1721-es kiadás facsimiléjét, 300 év után elkészült első magyar fordítását, a szerzőről és művéről készült tanulmányt tartalmazza Áder János köztársasági elnök úr előszavával.

Hivatkozás: https://mersz.hu/stocker-thermographia-budensis//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave