Stocker Lőrinc

Thermographia Budensis


A források felszínre jutása

A vízkörforgalom ismerete hiányában Stocker azt sem érthette: „hogyan képesek a vizek a minden tengerszintnél magasabb helyekre is följutni”,1 főleg, ha a tengerből erednek. Nyilván a víz nem jut fel a magas helyekre, hanem a csapadékból a talajon keresztül a magaslatokon beszivárogva indul a mélyebb területek felé a felszínen és a felszín alatt is. Stocker korához képest ma már tudjuk, hogy a kőzetek pórusait a mélységig teljes egészében kitöltő víz felszíne (a vízszint) a dombok alatt nagyobb, a völgyekben alacsonyabb tengerszint feletti magasságban található. A hasonlat, mely szerint „A víz a hegyek legtetején,… úgy fröccsen elő, mintha locsolócsövön jönne”2ezért érthetetlen számára, nekünk viszont triviális.3 De könyvében képletesen írja le a folyamatot, ami arra utal, hogy Stockert a vízmozgás mechanizmusának megértése erősen foglalkoztatta.

Thermographia Budensis

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 734 1

Laurentius Stocker, Buda városának főorvosa 300 éve, 1721-ben jelentette meg latin nyelven a Thermographia Budensist (Budai hévíztan), mely az első, máig legteljesebb mű a budai hévizekről és gyógyfürdőkről. A könyv a kor tudományos színvonalán foglalja össze a budai hévizek hidrogeológiáját, fizikáját, kémiáját, biológiai hatásait és orvosi alkalmazását. Ez a kötet az eredeti, 1721-es kiadás facsimiléjét, 300 év után elkészült első magyar fordítását, a szerzőről és művéről készült tanulmányt tartalmazza Áder János köztársasági elnök úr előszavával.

Hivatkozás: https://mersz.hu/stocker-thermographia-budensis//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave