A Piszkor bácsi-ciklus szövegeiben szereplő pásztor a Nógrád megyei Terényben született Piszkor János kanász (1879–1951), aki az ittléte alatt a leghosszabb ideig a Mácsához tartozó Megyerkepusztán lakott. Piszkor bácsi alakja 1 anekdotában (1349. sz.) és 26 hiedelemmondában (2363–2386. sz., 2638. sz.) van jelen. Személye körül a tudós pásztor hiedelemalak mondaköre képződött, azonban alakja részben összefonódik a boszorkány hiedelemkörével is (egyesek szerint rontani is tudott, sőt rontott is, halálának leírása, tudományának átadása megegyezik a boszorkány halálával). 15 mesélőtől származnak a Piszkor bácsi alakját és ténykedését bemutató szövegek. Nyolcan egy szöveget mondtak el, Csonka András (1910–1992), Rácz János, Rózsai Gyuláné és Tóth Andrásné két szöveget, Holló Józsefné és Zsigri Mihályné három szöveget, Vircsák Józsefné öt szöveget. A tudós kanász, Piszkor bácsi mai napig is olykor-olykor emlegetett a faluban. Kiemelésre méltó, hogy annak ellenére, hogy Piszkor János disznópásztor volt, a gyógyításait elbeszélő mondák közül kilenc szól tehén gyógyításáról, két szöveg szól ló gyógyításáról és csupán egy szöveg beszél disznó gyógyításáról. Természetszerűen, ez esetben is akadtak olyanok, akik tartózkodtak a Piszkor-történetek elmondásától. A tartózkodás indokára rávilágít Vircsák Mihály a 2368. sz. szövegben: „Még az onokájaibul, dédonokájaibul van is itt Mácsán.”