Először a falun kívüli alkalmakat veszem sorra. Tréfás mesék és egy sor falucsúfoló mese elmondására adott lehetőséget az, hogy az 1960-as évek elejétől az 1990-es évek elejéig a Galga-völgy falvaiból több ezren ingáztak a környék ipari üzemeibe, mindenekelőtt a Galgamácsa melletti ikladi Ipari Műszergyárba. Az akkortájt dinamikusan fejlődő Műszergyár fénykorában közel 4000 dolgozót foglalkoztatott. Ezenkívül sokan jártak Galgamácsáról Gödöllőre, Budapestre, Vácra és Veresegyházra is. Ezek a kétlaki, otthon paraszti munkát végző bejáró munkások gyakran úgy tréfálkoztak a gyárban, hogy egymás faluját vették célba, pellengérezték ki. Erről beszélt Kollár Pál 1978-ban, aki az 1960-as évek első felében járt az ikladi Ipari Műszergyárba dolgozni: „Mindig ottan ellenkëzünk a gyárba. Akármëllik község... ëgybejöttünk, má mikor többen jöttünk ëgybe ugyë, akkor oszt ahonnan kevesebben vótak ugyë, akkor oszt mindig elkezdtük őket viccölni.” A Műszergyár különböző üzemegységeiben az egyes munkaterületeken dolgozó, összeszokott csoportok tagjai tréfákkal, viccekkel szórakoztatták egymást. Az 1970 és 1982 között az ikladi gyárban dolgozó Vircsák Mihályné 2004-ben életszerű, részletes leírást adott arról, hogy mondta el ő az egyik anekdotát a másik után, hogy ezzel – lopva – egy kis szünetet, pihenést kényszerítsen ki az öntödei raktárban nehéz fizikai munkát végző asszonyoknak (Vircsák Mihályné erről szóló visszaemlékezését ld. az elbeszélő életrajzánál, jellemzésénél).