Villányi Péter

Galgamácsai népmesék és mondák


Alkalmi mesélés

Először a falun kívüli alkalmakat veszem sorra. Tréfás mesék és egy sor falucsúfoló mese elmondására adott lehetőséget az, hogy az 1960-as évek elejétől az 1990-es évek elejéig a Galga-völgy falvaiból több ezren ingáztak a környék ipari üzemeibe, mindenekelőtt a Galgamácsa melletti ikladi Ipari Műszergyárba. Az akkortájt dinamikusan fejlődő Műszergyár fénykorában közel 4000 dolgozót foglalkoztatott. Ezenkívül sokan jártak Galgamácsáról Gödöllőre, Budapestre, Vácra és Veresegyházra is. Ezek a kétlaki, otthon paraszti munkát végző bejáró munkások gyakran úgy tréfálkoztak a gyárban, hogy egymás faluját vették célba, pellengérezték ki. Erről beszélt Kollár Pál 1978-ban, aki az 1960-as évek első felében járt az ikladi Ipari Műszergyárba dolgozni: „Mindig ottan ellenkëzünk a gyárba. Akármëllik község... ëgybejöttünk, má mikor többen jöttünk ëgybe ugyë, akkor oszt ahonnan kevesebben vótak ugyë, akkor oszt mindig elkezdtük őket viccölni.” A Műszergyár különböző üzemegységeiben az egyes munkaterületeken dolgozó, összeszokott csoportok tagjai tréfákkal, viccekkel szórakoztatták egymást. Az 1970 és 1982 között az ikladi gyárban dolgozó Vircsák Mihályné 2004-ben életszerű, részletes leírást adott arról, hogy mondta el ő az egyik anekdotát a másik után, hogy ezzel – lopva – egy kis szünetet, pihenést kényszerítsen ki az öntödei raktárban nehéz fizikai munkát végző asszonyoknak (Vircsák Mihályné erről szóló visszaemlékezését ld. az elbeszélő életrajzánál, jellemzésénél).

Galgamácsai népmesék és mondák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 683 2

Villányi Péter Galgamácsai népmesék és mondák című műve a folklorisztika nemzetközi történetében is párját ritkító módon egy falu alighanem teljes prózai folklórrepertoárját foglalja magában. 35 elbeszélő tolmácsolásában 3300 mese- és mondaszöveget ismerhetünk meg a Pest megyei Galgamácsáról. A szerző kiemelkedően igényes munkával létrehozott bevezető tanulmányban elemzi a község történetét a kétezres évek első évtizedéig, emellett elhelyezi a települést a magyarság néprajzi térképén. Ezt követi a népi próza műfajainak részletes bemutatása, az elbeszélők és az elbeszélő alkalmak aprólékos és gondos bemutatása, majd a helyi nyelvjárás alapos jellemzése. Mindezeken kívül Villányi Péter prózai ciklusokat is elkülönít a galgamácsai folklórkincsben. A magyar folklorisztikában novumnak számít, előzmények nélküli a kutató által körvonalazott 18 helyi narratív ciklus, mely majdnem kizárólagosan személyekhez kötődik, egy esetben pedig egy eseményhez fűződik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/galgamacsai-nepmesek-es-mondak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave