Az elbeszélő volt az előzőekben bemutatott Pesti József felesége. Pesti Józsefné Vácbottyánban született. Vácbottyán az 1910-es években még túlnyomó részben szlovák lakosságú volt. 1900-ban a falu 513 lakosának 68%-a volt szlovák (Horváth L.–Kovacsics J. 2000, 205). Pesti Józsefné egy elmagyarosodás útjára lépett szlovák családban született. A szülei, de főként a testvérei már inkább magyarul beszéltek egymás közt is; azonban volt olyan nagybátyja, aki mindig szlovákul szólalt meg. A családjukban 11 gyerek volt, ebből 7 volt édestestvér (5 lány és 2 fiú). Ezek közül 4 lány jött férjhez a magyar lakosságú Galgamácsára. A férjeik közül ketten testvérek, ketten pedig unokatestvérek voltak. A mácsai legények (Majer Borbála jövendő férjét, Pesti Józsefet kivéve) Váchartyánban voltak summások, ott ismerkedtek meg a vácbottyáni lányokkal, akik ugyanabban a szőlőskertben voltak napszámosok. Sorban, egymás után hozták el a mácsaiak a lányokat feleségnek. Pesti Józsefné már kislányként is sűrűn megfordult magyar környezetben: három évig járt Újpestre, a víztorony melletti nagy tejcsarnokban dolgozott (saját szóhasználatával: „ott szolgált”), majd egy évig otthon, Vácbottyánban a jegyzőnél szolgált. Boris néni és a testvérei hamar beilleszkedtek Galgamácsán. Az itteni népviseletet, sőt a helyi hajviseletet is átvették. Pesti Andrásné Kovács Julianna így beszélt a már több mint fél évszázada óta Galgamácsán élő Pesti Józsefnéről (a visszaemlékezésben az első férjéről kapott mácsai ragadványnevén, „Pistyi Kataként” említve a testvérét, Zombori Pálné – korábban Kovács Istvánné – Majer Katalint is): „Az átőtözött [Pesti Józsefné ― V. P.], az tejjessen mácsaiassan vót. Mer én jártam tyúkokot ojtani, és mindig mëgcsodátam azt is, mëg a testvérét, a Pistyi Kata nénit is. Mer idős asszonyok létire azok féketőbe vótak, régi mácsaiassan mëgfésülve, szétválasztva a haja. Dë hiába hogy időssek vótak, bogárfekete hajuk vót nekik!”