Villányi Péter

Galgamácsai népmesék és mondák


Rózsai Gyuláné Zsigri Margit (1927–2001)

Ragadványnéven: Pintyőke. A ragadványnevet az elbeszélő kapta, mivel az édesapja így becézte őt gyerekkorában (Villányi P. 1981, 40). Az apja földtelenként először arató volt a Wettstein-birtokon, az anyja pedig utána félrészes. Később az apja ugyanott aratógazda lett. Utóbb sikerült 5 hold földet vennie. A kis Zsigri Mancit – mint egyetlen gyereket a családban – már nagyon korán bevonták a szülei a paraszti munkába. Iskolaidőben legtöbbször csak fél napig, a nyári szünet hónapjaiban kora hajnaltól késő estig legeltette az állatokat: „Hatéves koromtú rëggel má négy órakkó kētëtt édësanyám. És akkor vót nagy banda libánk. Mëg még ahogy mëntem ēre a közön kifelé, akinek vót libája, mind elejbem csapta. Hát muszaj vót hajtanyi. Akkor ēre a kertëk fölött is vótak a tallók, akkor amott a temető ahogy van, ugyë hát nagyobb tábla vót. Mer nem régën lëtt az az új temető hozzácsatóva. Mëg āra kifelé, mëg a ligetyiek, akkó emitt a Hamvas-telkëk. Akkó ott jótartottam a libákot, utánna hazagyüttem. Kicsuktam a szérőbe őköt, akkor vizet öntöztem nekik. Én mëg mëgrëggeliztem. Mëg vót kíszítve a rëggelim. Utánna a kisszékët, fejőszékët odavittem, oszt arra ráátam. Mer kicsi vótam ugyë, nem értem el a tehenëkët. És akkó bë a jászóba, és akkor úgy ództam el a láncot a tehen szarván. Ëgyiknek is mëg a másiknak is. Ëgyik vót Juci, a másik mëg Szëgfű. És akkó hajtottam őköt legēnyi. Kaptam a kis kosárkámba zsíros kënyeret mëg vizet. A gyógyszërtárná ott a patakba mëgitattam őköt, majd az út szélin mëntem velëk. [A gyűjtőnek mondja a mesélő – V. P.]: Āra mëntem, ahogy anyósodék laknak a! Āra, ott a Nëgyëláék házzokná mëntem bë. Föl a györki határig mëg vissza. Akkó gyüttem haza. Úgy tizenëgy óráig jólaktak. Akkó mëgin a patakba ittak. Hazagyüttem, akkó bëcsaptam őköt az istállóba. Akkó má nem vótak mëgkötve. Délután két óra felé mëgin kihajtottam őköt. Mëgin a patakba mëgitattam. Mëntem, oszt hazagyüttem úgy öt óra felé velëk. Bëcsaptam őköt az istállóba. Akkor a botot föl, oszt a libákvā mëntem a tallóra, és egésszen még csak bë nem sötétedëtt, ott vótam velëk. Vagy ha előbb jólaktak, akkó előbb gyüttem velëk haza. Ez tartott egésszen frontig, tizenhárom-tizennégy éves koromig.

Galgamácsai népmesék és mondák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 683 2

Villányi Péter Galgamácsai népmesék és mondák című műve a folklorisztika nemzetközi történetében is párját ritkító módon egy falu alighanem teljes prózai folklórrepertoárját foglalja magában. 35 elbeszélő tolmácsolásában 3300 mese- és mondaszöveget ismerhetünk meg a Pest megyei Galgamácsáról. A szerző kiemelkedően igényes munkával létrehozott bevezető tanulmányban elemzi a község történetét a kétezres évek első évtizedéig, emellett elhelyezi a települést a magyarság néprajzi térképén. Ezt követi a népi próza műfajainak részletes bemutatása, az elbeszélők és az elbeszélő alkalmak aprólékos és gondos bemutatása, majd a helyi nyelvjárás alapos jellemzése. Mindezeken kívül Villányi Péter prózai ciklusokat is elkülönít a galgamácsai folklórkincsben. A magyar folklorisztikában novumnak számít, előzmények nélküli a kutató által körvonalazott 18 helyi narratív ciklus, mely majdnem kizárólagosan személyekhez kötődik, egy esetben pedig egy eseményhez fűződik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/galgamacsai-nepmesek-es-mondak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave