Ragadványnéven: Danyo Manci vagy Cuki Manci. 2 gyereke van. Pesti Margit (ismeretlen eredetű) „Danyo” ragadványnevét az apjától örökölte (Villányi P. 1981, 54), „Cuki” ragadványnevét a férje után kapta (A „Cukor” ragadványnév eredetéről szól az 1585. sz. szöveg.) Pesti Margit férje nem a 30. sorszám alatt bemutatott Tóth András volt, hanem az ő névrokona. (A férje ragadványnéven Palcsi Bandi vagy Cukor, illetve Cuki vagy Dóber Bandi volt, a mesélőként szereplő Tóth András pedig ragadványnéven Bárány Andris volt.) Az elbeszélő Tóth András (Bárány Andris) Tóth Andrásné keresztapja volt, mivel Bárány (Tóth) Andris felesége Tóth Andrásné nagynénje (az apja testvére) volt. Tóth Andrásné Pesti Margit édesapja, Pesti István (Danyo Pista) a párját ritkító mesemondó, Pesti József (Csonësz Jóska) egyik testvére volt. Tóth Andrásné szüleinek még egy egész hold földje se volt, emellett természetesen részes munkát is kellett vállalniuk. A szülők Kérben voltak aratók, mindketten több mint másfél évtizedig. A kis Pesti Manci 8-9 éves korától kezdve keményen dolgozott: „Bizony nagyon korán bë vótam fogva a munkába. Mióta az eszëm tudom. Én kora hajnalba mëntem a libákhoz. Szëdtem a tarlón a kalászt, amit a nagygereble nem húzott össze. Mire kisütött a nap, hazajöttem. Kiraktam igy a karány tetejire ja buzakalászt, a csomókot száradni. Akkor ëgy kicsit lëfeküdtem. Fölkeltem, kicsépöltem, kiszeleltem. Este mëgint szëdtem, rëggel mëgint szëdtem. Mëgint kicsépöltem. Súkkal, amivel valamikor mostunk a patakon, azzal kivertem, oszt kiszeleltem. Akkor oszt összegyűlt ëgy fuvar, akkor a hátamon el Kertësre. Ott vót szőllőnk, ott vótak ismerőseink. Azok mëgvëtték. És akkor abbul vëttem ëgy trincikét, ëgy ezt-azt. Mëg ëgy harisnyát. Vót akkor ojjan divat, ojan vastag, kötött harisnya. Ojjat. Ami akkor vót divat. Ropogós kötény! Az ojjan érték vót a szëmëmbe! Azt tudtam, hogy az abbul vót, aztat én kerestem. És hogy micsoda öröm vót az! Akkor gyógynövényekët szëdtem: bodzavirág, pipacsszirom, bilindëk. Nem is látok most aztat. Az kipusztút. Vëgyszërektül vagy mitül, dë az kipusztút. Az nincs. Akkor aztat mëgszárítottuk, és Aszódon vót a átvevő. Nem is tudom. Azt is nem vonaton, hanem hátonn elvittük. Mëgpakótuk – ugyë száraz vót, nem vót az ojjan nehéz –, mëgpakótuk a kosarat, mëg a kosár tetejin is zsákokba is, és vittük Aszódra.”