Villányi Péter

Galgamácsai népmesék és mondák


Zsigri András (1903–1988)

Zsigri András az 5. sorszám alatt bemutatott mesélő, Dudás Imréné Zsigri Julianna testvére volt. Földje nem volt. A szülei után csak az 1950-es években örökölt földet, ezért először – legényemberként és fiatal házasként – arató volt (Kérben és Wettsteinék birtokán). Később az apósáék 5 hold földjén gazdálkodott, utána az erdészetnél dolgozott. Fúró-faragó ember volt, kapukat, léckerítéseket csinált, szerszámnyeleket faragott, tetőket javított, házat cserepezett. Vertfalú házakat készítő bandában is dolgozott kevés híján húsz esztendeig. Gyereke nem volt.

Galgamácsai népmesék és mondák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 683 2

Villányi Péter Galgamácsai népmesék és mondák című műve a folklorisztika nemzetközi történetében is párját ritkító módon egy falu alighanem teljes prózai folklórrepertoárját foglalja magában. 35 elbeszélő tolmácsolásában 3300 mese- és mondaszöveget ismerhetünk meg a Pest megyei Galgamácsáról. A szerző kiemelkedően igényes munkával létrehozott bevezető tanulmányban elemzi a község történetét a kétezres évek első évtizedéig, emellett elhelyezi a települést a magyarság néprajzi térképén. Ezt követi a népi próza műfajainak részletes bemutatása, az elbeszélők és az elbeszélő alkalmak aprólékos és gondos bemutatása, majd a helyi nyelvjárás alapos jellemzése. Mindezeken kívül Villányi Péter prózai ciklusokat is elkülönít a galgamácsai folklórkincsben. A magyar folklorisztikában novumnak számít, előzmények nélküli a kutató által körvonalazott 18 helyi narratív ciklus, mely majdnem kizárólagosan személyekhez kötődik, egy esetben pedig egy eseményhez fűződik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/galgamacsai-nepmesek-es-mondak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave