Farkas Beáta

A közgazdasági gondolkodás rövid története


Egy önálló tudomány születése: A nemzetek gazdagsága

Amióta a gazdaságot önmagában és nem csak erkölcsi kérdésekkel összefüggésben vizsgálják, vagyis a merkantilizmus óta, a fő kérdés az volt, mitől függ az állam gazdasági ereje, és az hogyan erősíthető. Smith közgazdasági művének már a címe, Vizsgálódás a nemzetek jólétének természetéről és okairól is mutatja, hogy ő szintén erre a kérdésre kereste a választ. Azonban már a bevezetés első mondataiból kiderül, hogy más úton járt, mint a merkantilisták és a fiziokraták. Szerinte az évről évre kifejtett munka szolgáltatja a nép számára a szükségleti és kényelmi cikkeket, amit két tényező szabályoz: a munka kifejtése során megnyilvánuló gyakorlottság, szakszerűség, értelmesség (azaz a termelékenysége), valamint a produktív munkát végzők és az ilyet nem végzők aránya.

A közgazdasági gondolkodás rövid története

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 742 6

A közgazdasági gondolkodás rövid története több évtizedes hiányt pótol a magyar nyelvű könyvkiadásban. Egyrészt olyan tananyagot tartalmaz, amely megalapozza az alapszakos közgazdászhallgatók általános szakmai műveltségét, másrészt a mesterszakos és doktori hallgatók, illetve az érdeklődő szakemberek részletesebb ismereteket is találnak benne. A szerző bemutatja, hogy az egyes korokban mit tartottak a közgazdaságtan tárgyának, milyen kérdések foglalkoztatták a közgazdászokat, és ezeket milyen módszerekkel vizsgálták: mindezeket a kötet szélesebb történelmi és eszmetörténeti háttérbe ágyazza. A hasonló nemzetközi kiadványokhoz képest nagyobb teret szentel az alternatív irányzatoknak, valamint a közép- és kelet-európai, különösen a magyar szerzőknek, akik közül legtöbben a nyugati világban tettek szert hírnévre.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farkas-a-kozgazdasagi-gondolkodas-rovid-tortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave