A klasszikus politikai gazdaságtan olyan értelemben nem volt iskola, mint a fiziokraták. Ezért az elmélettörténetben ma sem lezárt vita folyik arról, hogy mennyiben és milyen időszakra beszélhetünk klasszikus iskoláról. A következőkben azt az álláspontot követjük, amelyik a legelfogadottabb az elmélettörténet-írásban, és nem bocsátkozunk bele az értelmezési vitákba. Az tagadhatatlannak látszik, hogy a 19. század első felében Európa-szerte elterjedt egy közös fogalmakra, elemzési eszközökre, Adam Smith műveire épülő tudományág, a politikai gazdaságtan. Akörül sincs vita, hogy David Ricardo volt a következő a legnagyobb hatású szerzők között, aki már nem olyan sokoldalú társadalomtudós, mint Smith, hanem közgazdász specialista. A sort John Stuart Mill zárta, aki Smithhez hasonlóan több társadalomtudományi területen alkotott maradandót, és akinek a munkásságára a következő fejezetben részletesebben visszatérünk, mert egyrészt lezárta a klasszikus iskolát, másrészt már utat nyitott egy új korszak felé. Ugyanakkor – ahogy az eddigiekből is kiderült – jelentős különbségek voltak Smith és Ricardo felfogásában, de Malthus is számos kérdésben eltérő utakon járt. Nem volt ez másképp más, a közgazdasági gondolkodást befolyásoló, ha nem is hozzájuk mérhető hatású közgazdászok esetében sem. Az sem kétséges, hogy olyan gondolkodók is felbukkantak ebben az időszakban (pl. Marx, Cournot, Thünen vagy Gossen), akiknek a felfogása vagy egy önálló irányzatot képviselt, vagy akik egy későbbi iskola előfutárainak tekinthetőek, és egyértelműen elkülöníthetők a klasszikus iskolától.