Ha meg akarjuk érteni, miért Oroszországban kísérelték meg a gyakorlatba ültetni Marx elgondolásait, akkor egy kicsit vissza kell mennünk a történelembe. Az orosz fejedelemségek közül a 15. században emelkedett ki a moszkvai, és III. (Nagy) Iván (1462–1505) uralkodása alatt kezdődött el „az orosz földek begyűjtése”. IV. (Rettegett) Iván (1533–1584) uralkodása idején jött el a pillanat, amikor 1547-ben a moszkvai nagyfejedelem felvette a minden oroszok cárja címet. Az egységes cári Oroszország autoriter abszolút monarchiaként jött létre, és létezése négy évszázada alatt az maradt. A 17. században a nyugati országokban is megjelentek központosított hatalmi berendezkedések, de ezek átmeneti történeti epizódok voltak, amelyek további strukturális átalakítást készítettek elő, és a feudális rendek, hagyományos szervezetek változatos világát, szabadságait sose szüntették meg teljesen. Oroszországban a civil társadalomnak azok a kezdeményei nem jöttek létre, mint amelyek Nyugat-Európában az államnak nem alávetett egyház, a hűbéresek, majd a városi polgárok szabadságaiból – a neves politikai gondolkodó, Bibó István (1911–1979) szavaival élve: a szabadság kis köreinek sokaságából – megszülettek.1 Oroszországban az állam maga alá gyűrte a társadalmat, a nemesek is a cári hatalom függvényei lettek, vagy mint katonák, vagy mint hivatalnokok. Az állam szerepe domináns volt minden iparágban, kiváltképp a hadiiparban. Az európai nagyhatalmak közötti rivalizálásban Oroszország hasonló méretű hadsereget tartott fenn, mint Franciaország vagy Poroszország, de ez aránytalanul nagyobb anyagi terhet jelentett számára, amit csak drasztikus állami beavatkozással lehetett biztosítani. A 16. századtól az orosz abszolutizmus egyházi körökből sajátos legitimációt is kapott, Moszkvát harmadik Rómának kezdték tekinteni, amely a római és a bizánci birodalom (Konstantinápoly) bukása után a katolicizmussal szemben az igaz kereszténység letéteményese, és amelynek missziós küldetése van. Oroszország történelmét a bolsevik hatalomátvételig kettős tendencia jellemezte, egyrészt újabb és újabb modernizációs kísérletekkel próbált felzárkózni a nyugati országok gazdasági fejlettségéhez, másrészt katonai ereje révén mindig rivalizált a nyugati nagyhatalmakkal.