Farkas Beáta

A közgazdasági gondolkodás rövid története


A főáramú közgazdaságtan kihívói

A klasszikus és neoklasszikus közgazdaságtan szellemi építményét számos gondolkodó nem fogadta el a gazdaság működésének magyarázatára, Marxon és követőin kívül mások is kerestek alternatívát. Ezek közül két olyan kísérletet ismerünk meg, amelyek a maguk korában jelentős hatással bírtak, és amelyek problémafelvetése számot tarthat a mai olvasó érdeklődésére. Az egyik megközelítés a történetiséget állította középpontba, és német nyelvterületen szerveződött iskolává. A másik, a régi intézményi közgazdaságtan az intézmények vizsgálatából akarta megérteni a gazdasági jelenségeket, és az USA-ban született. Az elnevezésből látszik, hogy az intézményi közgazdaságtannak később egy új változata is született, amellyel a könyv végén, a 15. fejezetben ismerkedünk meg.

A közgazdasági gondolkodás rövid története

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 742 6

A közgazdasági gondolkodás rövid története több évtizedes hiányt pótol a magyar nyelvű könyvkiadásban. Egyrészt olyan tananyagot tartalmaz, amely megalapozza az alapszakos közgazdászhallgatók általános szakmai műveltségét, másrészt a mesterszakos és doktori hallgatók, illetve az érdeklődő szakemberek részletesebb ismereteket is találnak benne. A szerző bemutatja, hogy az egyes korokban mit tartottak a közgazdaságtan tárgyának, milyen kérdések foglalkoztatták a közgazdászokat, és ezeket milyen módszerekkel vizsgálták: mindezeket a kötet szélesebb történelmi és eszmetörténeti háttérbe ágyazza. A hasonló nemzetközi kiadványokhoz képest nagyobb teret szentel az alternatív irányzatoknak, valamint a közép- és kelet-európai, különösen a magyar szerzőknek, akik közül legtöbben a nyugati világban tettek szert hírnévre.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farkas-a-kozgazdasagi-gondolkodas-rovid-tortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave