Farkas Beáta

A közgazdasági gondolkodás rövid története


Az ordoliberalizmus

Ezeket a történelmi eseményeket azért kellett felelevenítenünk, mert csak ezzel a háttérrel érthető meg, hogy a szociális piacgazdaság alapító atyáinál miért az a legalapvetőbb gondolat, hogy új utat kell találniuk a magára hagyott szabad versenyes, „manchesteri” kapitalizmus és a központosított, állami irányítású gazdaság között. (A manchesteri kapitalizmus kifejezéséről ld. a 6.4. fejezetet.) Az útkeresés első meghatározó lépései a Freiburgi Egyetemhez kötődtek. Az itt kialakuló freiburgi iskola meghatározó közgazdásza Walter Eucken volt.

A közgazdasági gondolkodás rövid története

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 742 6

A közgazdasági gondolkodás rövid története több évtizedes hiányt pótol a magyar nyelvű könyvkiadásban. Egyrészt olyan tananyagot tartalmaz, amely megalapozza az alapszakos közgazdászhallgatók általános szakmai műveltségét, másrészt a mesterszakos és doktori hallgatók, illetve az érdeklődő szakemberek részletesebb ismereteket is találnak benne. A szerző bemutatja, hogy az egyes korokban mit tartottak a közgazdaságtan tárgyának, milyen kérdések foglalkoztatták a közgazdászokat, és ezeket milyen módszerekkel vizsgálták: mindezeket a kötet szélesebb történelmi és eszmetörténeti háttérbe ágyazza. A hasonló nemzetközi kiadványokhoz képest nagyobb teret szentel az alternatív irányzatoknak, valamint a közép- és kelet-európai, különösen a magyar szerzőknek, akik közül legtöbben a nyugati világban tettek szert hírnévre.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farkas-a-kozgazdasagi-gondolkodas-rovid-tortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave