Németh György

A polisok világa

Bevezetés az archaikus és koraklasszikus kori görög társadalomtörténetbe


Államszövetségek

A görög polisok világára általában úgy szoktunk tekinteni, mint az egymással állandó harcban álló, saját érdekeik mellett a végsőkig kitartó kisállamok – minden nagyobb politikai egység létrehozására alkalmatlan, sőt azt minden eszközzel meggátoló – történelmi korszakára, noha az egymás elleni küzdelmek, az egyes államok korlátozott anyagi és katonai ereje következtében állandóan szövetségek megkötésével és felbomlásával jártak együtt. E szövetségek többnyire kevés állam (olykor csak kettő) részvételével jöttek létre és többnyire igen rövid ideig álltak fenn. Voltak azonban tartósabbak is, amelyek számos államra terjedtek ki és politikai, történeti befolyásuk igen jelentős volt. Ilyenek egyrészt az ősi időkre visszavezethető amhiktyoniák, másrészt pedig a katonai-politikai szövetségek, symmachiák, mint pl. a peloponnésosi szövetség és a délosi szövetség.

A polisok világa

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 799 9

Ez a könyv nem azzal a céllal készült, hogy a "hagyományos" görög történelem újabb vázlatát kínálja. Sem háborúkat, sem csatákat nem talál benne az olvasó. Szerzője - Németh György, számos ismeretterjesztő és szakkönyv írója, a budapesti és debreceni tudományegyetem tanára –, arra keresi a választ, hogy a mykénéi kor összeomlása után hogyan alakult ki az archaikus és koraklasszikus kori Hellasban az ún. "görög csoda". A könyv az említett korszakok hétköznapjaival, társadalomtörténetével foglalkozik. Így helyet kaptak benne olyan érdekes problémák is mint a homoszexualitás, a prostitúció, az öregek megölése, amelyeken keresztül a görögség ezidáig ismeretlen képe tárul az olvasó elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nemeth-a-polisok-vilaga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave