A hellén basileia két monográfusa közül az egyik, R. Drews (1983, 6.) elintézi Ciprust egyetlen lábjegyzettel, amelyben – Andreevre hivatkozva – megállapítja, hogy a salamisi királysírtól eltekintve nincsenek Hellasban olyan temetkezések, amelyek alapján joggal feltételezhetnénk, hogy létezett Hellasban basileia. Ebből persze egyenesen következik, hogy Ciprusban létezett, Drews mégsem tartja ezt magyarázatra érdemesnek. A másik monográfus, P. Carlier (1984, VI.) álláspontja egyértelműbb: ő a ciprusi basileiákat besorolja a szíriai-föníciai típusba, és, mint a keleti despotizmus képviselőit, elhatárolja őket a görög fejlődéstől. E sajátos kirekesztés több évtizede érvényesül Ciprus történeti ábrázolásában, s ennek egyik forrása E. Gjerstad monográfiája (1948, 446; 452; 498–500). N. Demand azonban azt hangsúlyozza, hogy a ciprusi görög basileiák végső soron ugyanannak a bronzkor végén bekövetkezett migrációnak köszönhetik létüket, mint pl. Iónia polisai. Ne feledjük, az anyaországból érkezett emigránsok magukkal hozták arkadiai dialektusuk mellett a lineáris B írást is (bár ez utóbbinak voltak ciprusi – igaz, nem görög – előzményei is). Demand (11.) kétségbe vonja az orientális despotizmus fogalmának érvényességét, amely inkább a görögök önmeghatározásának része (ti. mitől különböznek a hellének), mintsem a korabeli ókori keleti valóságnak. Mindez természetesen nem zárja ki a Ciprust érő keleti hatások fontosságát, hiszen Kition például föníciaiak által lakott város, s a többi település lakosai között is találunk keleti elemeket (Burkert 1995, 105–106). Az orientalizálást a régészek leginkább a salamisi (Ciprus) és a kukliai (Palaipaphos) monumentális királysírokból és gazdag leleteikből olvasták ki. A kukliai sírban pl. még a lóáldozat és a kocsi eltemetése is kimutatható volt, a sír pedig tekintélyes méretű dromosszal, vagyis bejárati résszel rendelkezett. Az 1989-ben felfedezett kurioni sír 6,2 m x 2,75 m alapterületű, 4,2 m magas, és hatalmas, simára csiszolt mészkőtömbökből épült (Kr. e. 525–475 között). A sír homlokzata, ahová a lejtős dromos vezet, 6,7 m magas és 6,2 m széles (Christou 1996, 75). Ilyen méretű temetkezések Hellasban a mykénéi korból ismeretesek. De ha a kukliai sírt az euboiai Lefkandi ún. hérós-sírjával hasonlítjuk össze, a különbség nem nagy, hiszen Lefkandiban is találunk – többek között éppen ciprusi eredetű – kincseket, sőt ló- és kocsieltemetést is (vö. 1.3.). Márpedig Lefkandit senki sem tekinti az orientális despotizmus egyik megjelenési formájának. A görögök Ciprust Homérostól (Richardson 1989, 125) a Kr. e. 4. századi Isokratésig (Euagoras 49–50; 52–57) görögnek, városait, pl. Salamist pedig polisnak tekintik. Nekünk sem lehet okunk rá, hogy a ciprusi monarchiákat – csak azért, mert lakosságuk némely esetben nem csak görögökből állt, és mert ott basileusok uralkodtak – kirekesszük a görög polisok világából. Forrásaink összesen tizenkét ciprusi polisról állítják, hogy ott – legalábbis egy ideig – görög basileusok uralkodtak. Több esetben csak a helyi pénzverés nyújthat számunkra kiindulópontot, amelyre ciprusi szótagírással ráírták az érmét kibocsátó király nevét. Ezek legnagyobb gyűjteményét O. Masson állította össze (1983). Kr. e. 709-ben II. Šarrukin asszír király adót vetett ki Ciprusra, s az erről árulkodó feliraton (amelyet ma Berlinben őriznek) 7 ciprusi király nevét olvashatjuk. Végezetül Hérodotos és más történetírók is megőrizték néhány ciprusi uralkodó nevét.