Németh György

A polisok világa

Bevezetés az archaikus és koraklasszikus kori görög társadalomtörténetbe


Bulé

A bulé az egyes polisokat vagy polisszövetségeket vezető tanács neve volt. Polisonként és időszakonként változott tagságának létszáma és megválasztási módja. Korinthosban pl. 80 tagú volt a bulé és 8 probulos vezette, Chiosban és Massaliában 600 tagú volt a tanács. Volt, ahol vagyoni cenzus alapján választották ki a bulé tagjait, mint pl. Athénban a solóni 400-ak tanácsát az első három vagyoni osztályból. A négyszázakat csak egy évre választották, míg az Areiospagos tagjai életük végéig betölthették hivatalukat.

A polisok világa

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 799 9

Ez a könyv nem azzal a céllal készült, hogy a "hagyományos" görög történelem újabb vázlatát kínálja. Sem háborúkat, sem csatákat nem talál benne az olvasó. Szerzője - Németh György, számos ismeretterjesztő és szakkönyv írója, a budapesti és debreceni tudományegyetem tanára –, arra keresi a választ, hogy a mykénéi kor összeomlása után hogyan alakult ki az archaikus és koraklasszikus kori Hellasban az ún. "görög csoda". A könyv az említett korszakok hétköznapjaival, társadalomtörténetével foglalkozik. Így helyet kaptak benne olyan érdekes problémák is mint a homoszexualitás, a prostitúció, az öregek megölése, amelyeken keresztül a görögség ezidáig ismeretlen képe tárul az olvasó elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nemeth-a-polisok-vilaga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave