Zeus, az istenek királya belészeretett a szép trójai királyfiba, Ganymédésbe, és sas képében leszállt a földre, hogy elragadja az ifjút. Zeus ilyesféle földi kicsapongásai – felesége, Héra őszinte bosszúságára – mindennaposak voltak. Ha kaland adódott, átváltozásaiban is szerette a változatosságot az isten. Európét bika, Lédát hattyú, Danaét pedig aranyeső alakjában tette magáévá. A görögök a sast kiváltképp férfias állatnak tartották. A történet nem is ezért sajátságos, hanem azért, mert az elcsábított Ganymédés fiú volt. A szerelmes isten a királyfit az Olymposon megtette az istenek pohárnokának, hogy mindig maga körül lássa. A fiúszerelem tehát még az olymposi istenek számára sem volt ismeretlen, noha jóval ritkábbnak számított. Annál különösebb, hogy volt olyan időszak Athénban, amikor bizonyos társadalmi rétegek számára éppen ez a kivétel jelentett bevett társadalmi gyakorlatot, s a nőkkel való érintkezést valamiféle szükséges rossznak tekintették: eszköznek, amely segítségével törvényes utódokat lehetett nemzeni. Vajon mennyire volt ez szokatlan a görög világban, s miért alakult ki az a gyakorlat, amely a fiúszerelmet a heteroszexuális kapcsolatnál magasabbra értékelte?