Németh György

A polisok világa

Bevezetés az archaikus és koraklasszikus kori görög társadalomtörténetbe


Spárta és Lykurgos

A spártai „bronzházú” Athéna-szentélyben (Athéna Chalkioikos) Kr. e. 440 k. egy Damónón nevű spártai sportember fiával, Enymakratidasszal együtt márványba vésett feliratot állított, megörökítve kettejük fényes győzelmeit (GTSZ 116). Mindketten már gyerekként indultak a kisebb versenyek stadionfutásán, és felnőttként számos győzelmet arattak futásban, lovaglásban és négyesfogat-hajtásban. Ezenkívül arra is büszkék voltak, hogy lovaikat maguk hajtották, tehát nem szerződtettek profi hajtókát, mint ez oly gyakori volt, és azt is külön hangsúlyozták, hogy a lovak saját tenyészetükből származtak, vagyis nem vásárolták őket. Győzelmeik száma még mai szemmel nézve is imponáló: 25 kocsiverseny-, 8 lóverseny- és 24 futóverseny-győzelmet mondhattak magukénak. Ezeket az eredményeket összesen kilenc lakedaimóni, illetve peloponnésosi játékon érték el. A győzelmi sorozat Damónón gyerekkorában kezdődött a gyerek-stadionfutással, és feltehetőleg Eny-makratidas felnőttkorában ért véget, amikor ő is abbahagyta az aktív versenyzést. Ebből arra következtethetünk, hogy Damónón a felirat állítása előtt mintegy harminc évvel, Kr. e. 470 k. kezdte sportpályafutását, a lótenyészet alapjait pedig még apja vethette meg. Mivel legalább öt versenygyőztes lóról olvashatunk (a négyes fogatot húzókról és a hátaslóról), amelyek a tenyészet legalább második nemzedékéhez tartoztak, biztosak lehetünk benne, hogy Damónónnak több, mint tíz kiváló lova volt, amelyeket, vagy őseiket Damónón apja zsákmányolhatott a perzsa háborúkban egy gazdag kisázsiai satrapa istállójából Kr. e. 479 után, amikor a felszabadító spártai hadsereg megjelent a perzsák által megszállt thrákiai és kisázsiai görög polisok területén. De perzsa lovakhoz Spártához közelebb is hozzá lehetett jutni. Hérodotos szerint (7, 196) Xerxés, amikor Hellasba érkezett, remek versenylovait is magával hozta, és Thessaliába érve, értesülve az ottani lovak kiválóságáról, versenyre hívta ki a thessalosokat. Xerxés lovai fényes győzelmet arattak. A háború után visszavonuló perzsa seregtől, például éppen Plataiainál (Kr. e. 479) számos lovat zsákmányolhattak a görögök és köztük a spártaiak is. Damónón lovai ebből a tenyészetből is származhattak. De mindez nem magyarázza meg a Kr. e. 548 és 484 között, tehát a plataiai csata előtt aratott öt spártai kocsiversenygyőzelmet. Azok a győztes lovak csak spártai tenyészetből származhattak.

A polisok világa

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 799 9

Ez a könyv nem azzal a céllal készült, hogy a "hagyományos" görög történelem újabb vázlatát kínálja. Sem háborúkat, sem csatákat nem talál benne az olvasó. Szerzője - Németh György, számos ismeretterjesztő és szakkönyv írója, a budapesti és debreceni tudományegyetem tanára –, arra keresi a választ, hogy a mykénéi kor összeomlása után hogyan alakult ki az archaikus és koraklasszikus kori Hellasban az ún. "görög csoda". A könyv az említett korszakok hétköznapjaival, társadalomtörténetével foglalkozik. Így helyet kaptak benne olyan érdekes problémák is mint a homoszexualitás, a prostitúció, az öregek megölése, amelyeken keresztül a görögség ezidáig ismeretlen képe tárul az olvasó elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/nemeth-a-polisok-vilaga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave