Csath Magdolna (szerk.)

Versenyképességi mozaik


Az állam szerepe az innovációs ökoszisztémákban

Habár az ökoszisztémák vizsgálata elsősorban vállalati nézőpontból indult az 1990-es években, az innovációról való rendszerszintű és evolúciós közgazdaságtani gondolkodás (Nelson–Winter 1982) forradalma, illetve ezzel párhuzamosan a hármas spirál modell elterjedése egyaránt előtérbe helyezte az állam innovációösztönző szerepét. A 2008-as világgazdasági válságot követően a „laissez faire” állam paradigmával szemben megerősödött a befektető, innovatív és agilis állammodell, amelynek lényege a piaci szereplőkkel partneri viszonyra törekvő, „vállalkozó állam” kialakítása (Mazzucato 2013). A 2020-ban kezdődött koronavírus-járvány tovább erősítette, hogy a piac társadalmi, gazdasági és környezeti kohéziót biztosító működéséhez elengedhetetlen a kooperatív állami szerepvállalás (Csath 2021).

Versenyképességi mozaik

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 758 7

A versenyképesség fogalmának korunk változó, nehezen kiszámítható környezetében új tartalmat, kibővített értelmezést kell nyernie. Vizsgálatát ezért további területekre is célszerű kiterjeszteni. A cégeknek és a nemzeteknek egyre inkább versenyképessé kell válnia válságállóképességben, rugalmasságban, előre gondolkodásban és a változások időbeli észlelésében és kezelésében. Ehhez innovációra, agilitásra, változtatási készségre és képességre van szükség.

E könyv tizenhárom, egymáshoz kapcsolódó, de ugyanakkor önálló életet is élő fejezetének fő üzenete éppen ez: a versenyképesség javításának kulcsa az innováció, a megújulás, a gazdasági szerkezet magas újdonságtartalmat hordozó arányának bővítése. Ebben pedig kulcsszerepet kell kapnia a humán vagyon bővítésének, és a társadalmi tőke, a bizalmi szint erősítésének. A versenyképesség ugyanakkor egyre inkább értékrend is: az emberek jól-létét, spirituális emelkedését és a környezeti állapot romlásának megakadályozását is jelenti. Ehhez – a mennyiségi célokon kívül – a minőség melletti elkötelezettség is szükséges.

Ez a könyv – bár sok fontos témát felvet – nem vállalhatta a nagyon szerteágazó versenyképességi témakör teljes feldolgozását. Mozaikokban ragadja meg a szerzők által legfontosabbaknak ítélt problémákat, amelyekkel kapcsolatban a gyakorlat számára is ajánlható javaslatokat is megfogalmaz. Ezzel szeretne hozzájárulni a versenyképességről zajló elméleti és gyakorlati vitákhoz, és a döntéshozók figyelmét is ráirányítani a szemléletváltás fontosságára. A könyvet vállalati szakembereknek, szaktanácsadóknak és egyetemi hallgatóknak is ajánljuk, remélve, hogy hasznosítják és tovább is fejlesztik a felvetett gondolatokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csath-versenykepessegi-mozaik//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave