Csath Magdolna (szerk.)

Versenyképességi mozaik


Bizonytalan működési környezet és dinamikus képességek

Az innovációs tevékenység számos bizonytalanságot hordoz magában, végeredményben tehát nem garantálható, hogy a partnerek által befektetett pénzügyi, tárgyi és humán erőforrások megtérülnek. Az esetleges kudarc nem minden esetben a résztvevők közötti együttműködés kudarca, hiszen a makro- és mikrogazdasági környezet egyaránt nagyon gyorsan változhat. Ezzel együtt könnyen érhetik az ökoszisztéma tagjait olyan hatások, amelyek alapján az adott formában eltervezett innováció okafogyottá válik a piacon, vagy a tervezettnél lényegesen nagyobb költséggel járna a fejlesztés, amely így a résztvevők számára már nem kifizetődő. Összességében tehát minden esetben szem előtt kell tartanunk, hogy az ökoszisztéma nem légüres térben, hanem egy olyan dinamikus, bizonytalan és soktényezős környezetben működik, mint maga a gazdaság (Pyka–Nelson 2018). A partnereket külső és az ökoszisztémán belüli változások egyaránt érhetik, ráadásul beszélhetünk aszimmetrikus sokkokról is, amikor az ökoszisztéma tagjait eltérő mértékben érinti a pozitív vagy negatív változás.

Versenyképességi mozaik

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 758 7

A versenyképesség fogalmának korunk változó, nehezen kiszámítható környezetében új tartalmat, kibővített értelmezést kell nyernie. Vizsgálatát ezért további területekre is célszerű kiterjeszteni. A cégeknek és a nemzeteknek egyre inkább versenyképessé kell válnia válságállóképességben, rugalmasságban, előre gondolkodásban és a változások időbeli észlelésében és kezelésében. Ehhez innovációra, agilitásra, változtatási készségre és képességre van szükség.

E könyv tizenhárom, egymáshoz kapcsolódó, de ugyanakkor önálló életet is élő fejezetének fő üzenete éppen ez: a versenyképesség javításának kulcsa az innováció, a megújulás, a gazdasági szerkezet magas újdonságtartalmat hordozó arányának bővítése. Ebben pedig kulcsszerepet kell kapnia a humán vagyon bővítésének, és a társadalmi tőke, a bizalmi szint erősítésének. A versenyképesség ugyanakkor egyre inkább értékrend is: az emberek jól-létét, spirituális emelkedését és a környezeti állapot romlásának megakadályozását is jelenti. Ehhez – a mennyiségi célokon kívül – a minőség melletti elkötelezettség is szükséges.

Ez a könyv – bár sok fontos témát felvet – nem vállalhatta a nagyon szerteágazó versenyképességi témakör teljes feldolgozását. Mozaikokban ragadja meg a szerzők által legfontosabbaknak ítélt problémákat, amelyekkel kapcsolatban a gyakorlat számára is ajánlható javaslatokat is megfogalmaz. Ezzel szeretne hozzájárulni a versenyképességről zajló elméleti és gyakorlati vitákhoz, és a döntéshozók figyelmét is ráirányítani a szemléletváltás fontosságára. A könyvet vállalati szakembereknek, szaktanácsadóknak és egyetemi hallgatóknak is ajánljuk, remélve, hogy hasznosítják és tovább is fejlesztik a felvetett gondolatokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csath-versenykepessegi-mozaik//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave