Csath Magdolna (szerk.)

Versenyképességi mozaik


Az országok belső gazdasági és társadalmi integráltsága, illetve dezintegrálódása

A fejlődési potenciál és irány tekintetében különös jelentősége van a gazdasági és társadalmi szerkezet integrálódása mértékének, nevezetesen annak, hogy a gazdaság egyes részei az input és az output vonatkozásában mennyire kapcsolódnak szervesen egymáshoz, vagy mennyire elszigeteltek egymástól, a társadalomban pedig milyen mértékű a kohézió vagy a szegregáció és a szakadék. A dezintegrált, illetve duális gazdasági szerkezet és a kettészakadt társadalom több vonatkozásban is gátolja a fejlődést, sőt torzítja is annak irányát, egyszersmind felerősítve a külső, nemzetközi tényezők kedvezőtlen, dezintegráló, fejlődést gátló és torzító hatását (Szentes 2011).

Versenyképességi mozaik

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 758 7

A versenyképesség fogalmának korunk változó, nehezen kiszámítható környezetében új tartalmat, kibővített értelmezést kell nyernie. Vizsgálatát ezért további területekre is célszerű kiterjeszteni. A cégeknek és a nemzeteknek egyre inkább versenyképessé kell válnia válságállóképességben, rugalmasságban, előre gondolkodásban és a változások időbeli észlelésében és kezelésében. Ehhez innovációra, agilitásra, változtatási készségre és képességre van szükség.

E könyv tizenhárom, egymáshoz kapcsolódó, de ugyanakkor önálló életet is élő fejezetének fő üzenete éppen ez: a versenyképesség javításának kulcsa az innováció, a megújulás, a gazdasági szerkezet magas újdonságtartalmat hordozó arányának bővítése. Ebben pedig kulcsszerepet kell kapnia a humán vagyon bővítésének, és a társadalmi tőke, a bizalmi szint erősítésének. A versenyképesség ugyanakkor egyre inkább értékrend is: az emberek jól-létét, spirituális emelkedését és a környezeti állapot romlásának megakadályozását is jelenti. Ehhez – a mennyiségi célokon kívül – a minőség melletti elkötelezettség is szükséges.

Ez a könyv – bár sok fontos témát felvet – nem vállalhatta a nagyon szerteágazó versenyképességi témakör teljes feldolgozását. Mozaikokban ragadja meg a szerzők által legfontosabbaknak ítélt problémákat, amelyekkel kapcsolatban a gyakorlat számára is ajánlható javaslatokat is megfogalmaz. Ezzel szeretne hozzájárulni a versenyképességről zajló elméleti és gyakorlati vitákhoz, és a döntéshozók figyelmét is ráirányítani a szemléletváltás fontosságára. A könyvet vállalati szakembereknek, szaktanácsadóknak és egyetemi hallgatóknak is ajánljuk, remélve, hogy hasznosítják és tovább is fejlesztik a felvetett gondolatokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csath-versenykepessegi-mozaik//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave