Csath Magdolna (szerk.)

Versenyképességi mozaik


A transznacionális társaságokkal való együttműködés előnyei és kockázatai

Ami a transznacionális nagyvállalatok, az úgynevezett „multik” becsalogatásának, számukra kedvező beruházási lehetőségek biztosításának kérdését illeti, közismert tény, hogy ők birtokolják a legkorszerűbb technikát, a know-how-t és a fejlesztési kapacitásokat, és ők a felgyorsult globalizáció motorjai. Ők rendelkeznek a legkiterjedtebb nemzetközi értékesítési és információs hálózattal, a legnagyobb tőkeerővel és önfinanszírozási képességgel is. A világgazdaságban sikeres, versenyképes transznacionális társaságokat – a külföldi közvetlen tőkeberuházások modern, „eklektikus” elmélete szerint is (Dunning 1993) – nem egyszerűen a helyileg elérhető magasabb profitráta, illetve az alacsony bérszínvonal vagy különösen a kormányzatok által nyújtott különleges kedvezmények késztetik arra, hogy külföldi beruházásokkal leányvállalatokat létesítsenek, illetve helyi vállalatokat vásároljanak fel. Egyszerre több szempont figyelembevétele alapján számukra az elérhetőnek ígérkező potenciális előnyök együttese számít, amelyek között főként a „stratégiai” kerül előtérbe, az „erőforrás- és piacszerzés” előnyei pedig mindinkább globális összefüggésben értelmezettek. A transznacionális társaságok nemcsak a tulajdon révén és a vertikális termelési folyamatok vagy a horizontális tevékenységek vállalaton belüli „internalizálásával” érhetnek el kompetitív előnyöket, hanem a hely (a lokáció) specifikumai folytán is, vagyis amelyeket az adott ország saját belső körülményei, viszonyai (faktorális adottságai, intézményi rendszere, „gazdasági” és „kulturális távolsága”, illetve közelsége stb.) és gazdaságpolitikája révén biztosíthat. A korporációs hálózatokon belüli funkciók földrajzi megoszlása, vagyis a TNC-ken belüli nemzetközi munkamegosztás szerkezete többnyire megfelel a világgazdaság centrum–periféria dichotómiájához hasonló, illetve hierarchikus szerkezetnek. Legalábbis annyiban, amennyiben a korporációs irányító, koordináló és ellenőrző központok (a K+F kapacitásokat is koncentrálva) csupán egy-két országban, a legfejlettebb anyagazdaságokban találhatók, a regionális alközpontok pedig több, köztük kevésbé fejlett ország nagyvárosaiban, a termelési egységek zöme viszont jóval szétszóródottabban helyezkedik el nagyszámú és különböző fejlettségű, köztük nem utolsósorban fejlődő ország gazdaságában.

Versenyképességi mozaik

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 758 7

A versenyképesség fogalmának korunk változó, nehezen kiszámítható környezetében új tartalmat, kibővített értelmezést kell nyernie. Vizsgálatát ezért további területekre is célszerű kiterjeszteni. A cégeknek és a nemzeteknek egyre inkább versenyképessé kell válnia válságállóképességben, rugalmasságban, előre gondolkodásban és a változások időbeli észlelésében és kezelésében. Ehhez innovációra, agilitásra, változtatási készségre és képességre van szükség.

E könyv tizenhárom, egymáshoz kapcsolódó, de ugyanakkor önálló életet is élő fejezetének fő üzenete éppen ez: a versenyképesség javításának kulcsa az innováció, a megújulás, a gazdasági szerkezet magas újdonságtartalmat hordozó arányának bővítése. Ebben pedig kulcsszerepet kell kapnia a humán vagyon bővítésének, és a társadalmi tőke, a bizalmi szint erősítésének. A versenyképesség ugyanakkor egyre inkább értékrend is: az emberek jól-létét, spirituális emelkedését és a környezeti állapot romlásának megakadályozását is jelenti. Ehhez – a mennyiségi célokon kívül – a minőség melletti elkötelezettség is szükséges.

Ez a könyv – bár sok fontos témát felvet – nem vállalhatta a nagyon szerteágazó versenyképességi témakör teljes feldolgozását. Mozaikokban ragadja meg a szerzők által legfontosabbaknak ítélt problémákat, amelyekkel kapcsolatban a gyakorlat számára is ajánlható javaslatokat is megfogalmaz. Ezzel szeretne hozzájárulni a versenyképességről zajló elméleti és gyakorlati vitákhoz, és a döntéshozók figyelmét is ráirányítani a szemléletváltás fontosságára. A könyvet vállalati szakembereknek, szaktanácsadóknak és egyetemi hallgatóknak is ajánljuk, remélve, hogy hasznosítják és tovább is fejlesztik a felvetett gondolatokat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csath-versenykepessegi-mozaik//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave