Rátky Miklós, Tóth Máté

A magyar energiaszektor tanulságai


A FET-vonatkozású fejlődő joggyakorlat

A BIT-ek és az ECT által is, vagyis a szerződéses nyelvezet szintjén meglehetősen képlékenyként hagyott FET vonatkozásában legelőször is az szembetűnő a vonatkozó gyakorlatot ismerve, hogy maga a gyakorlat viszont meglehetős következetességet mutat és egységes is a FET jellegét tekintve, a lehetséges szélsőséges interpretációkkal és belemagyarázásokkal szemben egy kiegyensúlyozott értelmezési megközelítést igényelve. Ez legfőképp azt jelenti, hogy a FET és így az ECT nem egyszerűen a befektetők valamiféle kézenfekvő eszköze arra, hogy mindenféle vélt-valós sérelemért, illetve károkért automatikusan kártérítést igényelhessenek, anélkül, hogy figyelembe vennék az érintett állam motívumait, módszereit és tényleges eszközeit. Ugyanakkor nem mindig könnyű meghatározni, hogy mi a kiegyensúlyozott megközelítés, különösen bizonyos esetekben. Egy, a FET-et érintő klasszikus befektetővédelmi döntésben a Saluka Investments BV kontra Cseh Köztársaság ügyben a választottbíróság kategorikusan elutasította a beruházási szerződés normáinak szubjektív befektetőoldalú értelmezését. Megállapította, hogy „a külföldi befektetések védelme nem a Szerződés [az ECT] egyedüli célja, sokkal inkább egy szükséges eleme a külföldi befektetések ösztönzésének, valamint a felek gazdasági kapcsolatai kiterjesztésének és megerősítésének általános célja mellett.”1 Ennek az elvnek megfelelően a Saluka-választottbíróság ezután „egy kiegyensúlyozottabb megközelítést [ajánlott] a Szerződés befektetések védelmére vonatkozó anyagi rendelkezéseinek értelmezésében, mivel egy olyan értelmezés, amely eltúlozza a külföldi befektetéseknek nyújtandó védelmet, a fogadó államok visszatartására szolgálhat a külföldi befektetések befogadásától, és alááshatja a felek kölcsönös gazdasági kapcsolatai kiterjesztésének és megerősítésének általános célját.”2

A magyar energiaszektor tanulságai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 764 8

A könyv iparági, energiapolitikai és szabályozástörténeti, mely a privatizációtól a 2018–2019-ig terjedő nagy időszak tanulságait vonja le a magyar energiaszektorban elsősorban jogi (energiajogi, nemzetközi jogi), emellett pedig közgazdaságtani és társadalmi-szociológiai szempontok alapján, ezek egyidejű, interdiszciplináris bemutatásával.

Ennek során arra az alapvető kérdésre keresi a választ, hogy mi az állam és mi a piac helye, szerepe az energiaszektorban, hol húzódik a határuk, illetve hol van a köz- és magánszektor helyes egyensúlya.

A könyv egyrészt kordokumentum, hiszen a hazai energiaszektorról szabályozási oldalról nem jelent még meg átfogó könyv, pláne olyan, amely az energiaszektoron keresztül, de az energiaszektoron túl ható konzekvenciákkal mutatja be hazánk elmúlt harminc évének küzdelmeit, irányait. Másrészt az energiaszektor aktuális és örök kérdéseit is vizsgálja a szűk hazai horizonton túl, és ezeket a tanulságokat tárja most a szélesebb olvasóközönség elé. Ezek az energiaszektorokban a hosszú távú szerződésektől a hatósági árak kérdésén át a közművek szabályozásáig mindig és mindenhol fontos dilemmák és tanulságok. Harmadrészt a feldolgozott nagyszámú jogesettel, választottbírósági ügy feldolgozásával és értő bemutatásával az iparági fókuszon túlterjedő, egyetemes tanulságokkal is foglalkozik, így az állami beavatkozás feltételeit, az állam és piac határait keresi a könyv.

A kötet e hármas fókusz szerint elvégzett elemzésével egy olyan interdiszciplináris hasznos horizontot kíván megnyitni, mely hasznos tanulságokkal szolgál a jogalkotástól az államigazgatáson át a cégvezetésig: egyszerre tudományos és praktikus ismereteket is nyújtva a közszféra és magánszféra határairól, a magunk mögött hagyott közel három évtized energetikai eseményeiről és kiérlelt szempontjairól, ezáltal a legújabb idők teljesen új kihívásaihoz, dilemmáihoz is jelentős muníciót nyújtva.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ratky-toth-a-magyar-energiaszektor-tanulsagai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave