Edmund Husserl filozófiájának középpontjában az egyes szám első személyű tapasztalat, valamint ennek filozófiai, szerkezeti elemzése állt. Az ő nevével fémjelzett „fenomenológia” mint „jelenségtan” mindenekelőtt a „tapasztalat” vagy „tudat” jelenségeinek filozófiai elmélete volt.1 Husserl filozófiája több ponton is hozzájárulhat egy olyan vállalkozáshoz, amelynek végső célja, hogy feltárja a szubjektív, élményszerű (fenomenális) tapasztalatként értett tudatosság eredetét a természeti világban. Először is meg kell említeni, hogy Husserl egész életművének középpontjában a szubjektivitás rejtélye állt (Husserl 1998: 21, Moran 2002: 60 skk.). Husserl szellemi pályafutása úgy is ábrázolható, mint e rejtély megértésére és kibontására tett, egyre elszántabb, elmélyültebb és erőteljesebb kísérletek sorozata. Ennek során a szubjektivitás olyan szerteágazó elméletét (elméleteit) dolgozta ki, amely – úgy véljük – ma is jó szolgálatot tehet a probléma megértésére és megfejtésére irányuló kortárs filozófiai és pozitív tudományos törekvéseknek. A második, általánosabb ok az, hogy Husserl elképzelései egy módszertanilag és teoretikusan egyaránt jól megalapozott pozíciót kínálnak az első személyű, szubjektív tapasztalat elemzéséhez, amely mintegy „szemléleti fedezetként” szolgál ahhoz, hogy elméleti szempontból jogosan feltételezzünk szubjektív, tudatos tapasztalatot ott, ahol ehhez megvannak a megfelelő szerkezeti feltételek. Ilyen feltételezésre az jogosít fel bennünket, hogy ha a mi saját esetünkben sikerül azonosítanunk azokat a strukturális feltételeket és tényezőket, amelyek következtében mi (egyes szám első személyben) tudatos tapasztalattal rendelkezünk, akkor – amennyiben filozófiailag és tudományos szempontból is helyesen azonosítottuk a megfelelő feltételeket – más ember vagy élőlény esetében sincs jogunk ahhoz, hogy elvitassuk a tudatos tapasztalat meglétét, amennyiben ennél a másik alanynál szintén megtalálhatóak a megfelelő, a tudatos tapasztalatot támogató objektív struktúrák. Véleményünk szerint Husserl jó elméleti alapokat kínál ahhoz, hogy egyfelől a tapasztalat és a valóság szubjektív és objektív oldalát teoretikusan kényszerítő módon összekössük egymással; másfelől – a tudat legalsóbb szintjére vonatkozó fejtegetései révén – ahhoz is jó tájékozódási pontokat nyújt, hogy hogyan hidaljuk át a biológiai komplexitásból is fakadó távolságot egy olyan bonyolult és magasan szervezett lény, mint egy ember és egy kevésbé összetett lény, mondjuk egy rovar között.