Összességében elmondhatjuk, hogy a testesültség sokak számára nagy hatású és izgalmas újrafogalmazása a főként brit empiristák által felvetett, érzéki tapasztalatokon alapuló fogalmi működésnek és elmefelfogásnak, amely ugyan nem tagadja a mentális reprezentációk létét (Evans et al. 2007), de tagadja azok szimbolikus jellegét, és a kogníciót a cselekvő-észlelő agyi rendszerek ikonikus tartalmaival igyekszik feltölteni. Ezzel azonban kénytelen lemondani a komputációs mentális műveletekről is, és az empiristák és behavioristák asszociácionista tanaihoz tér vissza. Mindezt a nyelvre is kiterjeszti, sőt a nyelvi formák (metaforák) alapján kívánja megmagyarázni az absztrakt fogalmakat, mert a metaforikus leképezések tennék lehetővé, hogy mindazt, amit elvont gondolkodásként, szubjektíve érzékelünk, a percepció és a testi tapasztalás töltse fel tartalommal. A nyelv efféle teljesen metaforikus értelmezését (minden metafora, ami nem a közvetlen tapasztalatra vonatkozik) a metaforák teljesen szó szerinti értelmezésével kombinálja (valójában minden metafora tapasztalati és élménytartalma mentén értelmezendő), miközben azt hirdeti, hogy a nyelvet végre a kogníció egészébe (észlelés, emlékezet stb.) illeszti be (Evans et al. 2007, Kövecses és Benczes 2010). Ebbéli törekvésében azonban éppen hogy igen szelektíven tárgyalja a kognitív pszichológia és az idegtudomány kísérleti eredményeit, illetve a modern tudományfelfogással szemben nem a cáfolhatóságot, hanem az igazolást keresi – és véli felfedezni – kutatási programjában. Ebben az értelemben gyárt hipotézisek helyett axiómákat.