Ki kételkedik abban, hogy a hatalmas Óceántengerben ne lehetnének még más ismeretlen szigetek, amelyekről már a híres Seneca is jövendölt a Médea tragédiájában, és amelyeket még azért nem fedeztek fel, mert teljes egészében még magát ezt a Tengert sem hajózták be, mivel a hajóutak, amelyek mind Spanyolországból, mind Franciaországból és Angliából indulnak ki, a már felrajzolt útvonalakat követik az Indiákra, és emiatt nem is fedezhettek még fel minden, a Tenger közepén levő szigetet és olyan földeket, amelyek a végtelen kiterjedésű Tenger bejáratlan és titkos magányában bújnak meg? Némelyek úgy vélik, hogy az elbeszélésünk tárgyát képező szigetet már a rómaiak is ismerték, amikor viharoktól vagy az igaz tudomány vágyától hajtva átkeltek a mégoly kétségekkel teli elemen is, és felfedezték az Újvilág első szigeteit és Dominikát, ahol római pénzérméket is találtak amaz nagy császár képmásával, akinek lelke és tudása átfogta az egész világot, és akit a nagy és jó Szerencse, ami mindig is kísérte, azt akarta, hogy tiszteljenek még az antipodusokon is. Emez Antilha szigetének (Cézár előtti) felfedezése dicsőségét – úgy tűnik – a karthágóiaknak tulajdonítják, amiről még Arisztotelész hagyott hátra írott nyomot, míg a modern korban a portugáloknak adják, illetve azon angol és francia kalózoknak, akiket sokszor sodort oda útjukon a balszerencse. A legmegbízhatóbb megfigyelések szerint 264 mérföld hosszú és 93 mérföld széles, délről északra kiterjedve, onnan, ahol majdnem a 34. szélességi fok van déli végéig, a 29. szélességi fok 17. percéig, s amely a Palma szigetétől mért hosszúsági foktól három fok 43 percre van, azaz Palmától 70 spanyol tengeri mérföldre fekszik, ami 240 itáliai mérföldnek felel meg. Más szerzők úgy vélik, hogy Ptolemaiosz is említette volna e szigetet, mert az általa megénekelt Apositus, a Fortunata- (Boldogság-) szigetek egyike azt jelenti, hogy olyan hely, ahová eljutni nem lehet, vagy mások szerint olyan hely, ami nem is bukkan elő. A tengeri martalócok szerint ennek az az oka, hogy olyan erővel áramlik itt a víz, hogy ha a hajó, amelyik e partokig elér, nem vigyáz, rövid idő alatt oly messzire sodródik el tőle, hogy szem elől is veszti. Emiatt a sok hajó, amely innen, a Kanári-szigetekről indult felfedezni azt, a partjai mellé sodródott, majd az ár tovább is lökte (hiszen nem voltak elővigyázatosak, nem készültek rá), azt a hírt keltette, hogy elvarázsolt a sziget, és ezért nem vehető birtokba. A sevillai Pedro de Medina azt állítja Spanyolhon csodás dolgai című, egy Urbanus nevű pápának ajánlott munkájában, Ptolemaiosz egy régi kiadásának tekintélyére alapozva, hogy akkortájt, amikor a mórok átkeltek Gibraltár szorosán, és uralkodni kezdtek Hispániában, sok spanyol a barbárok dühe elől menekülve erre a szigetre húzódott vissza, ahol hét várost emeltek, amelyek fölé egy püspökérsek került, míg a másik hat város fölött egy-egy püspök volt az elöljáró. A franciák ezért a Hét Város néven ismerik. Piemontei Gerardus világ-geográfiájában (félrevezetve forrásaitól) Palma szigetétől 1500 mérföldre helyezi, és 29 és fél fokra a Pólustól. A fentebb említett Medina azt is állítja, hogy a sziget lakói igen keresztény módra élnek, és a föld összes kincsében bővelkednek. Mivel az általános hit az, hogy Szent Izidor mondta volna e dolgokat, idekívánkozik fordítása azoknak a szavainak, ami a Ptolemaiosz kiadásában található.