Kriska György, Karkus Zsolt

A biológia tanításának elmélete és gyakorlata


2D–3D képátalakítás

Különböző számítógépes programok alkalmazásával arra is van lehetőségünk, hogy a kétdimenziós képeinket háromdimenzióssá alakítsuk (2D–3D konverzió). A programok működése a mozgási parallaxison alapul. Ennek az a lényege, hogy ha két azonos méretű tárgy közül az egyik közelebb, a másik távolabb van, a közelebbit nagyobb látószög alatt látjuk. Ezért ha elmozdulunk, vagy a tárgy mozog, a közelebbi tárgyak elmozdulása nagyobb, mint a távolabbiaké. Általánosan megfogalmazva: az elmozdulás mértéke és a tőlünk mint szemlélőtől mért távolság egymással fordítottan arányos. A tárgyak távolságára ezért ebből az úgynevezett mozgási parallaxisból is lehet következtetni. A konvertáló programba be kell importálnunk az eredeti kétdimenziós képet, majd ezután a szoftver „tudomására” kell hoznunk, hogy a képen melyek azok a részletek, amelyek közelebb, és melyek azok, amelyek távolabb helyezkednek el. Erre különböző módszerek léteznek, amelyek esetenként egy programon belül is változnak. A legalkalmasabb módszert mindig a kép jellege alapján a felhasználónak kell kiválasztania. A Bas-relief 1.25 program a térbeli információkat egy szürkeárnyalatos kép (Depth map) formájában kéri, amelyen a közelebbi képrészeket világosabb, a távolabbiakat pedig sötétebb árnyalatok jelölik (9.44. ábra).

A biológia tanításának elmélete és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 787 7

A szerzők által jegyzett 2015-ös kiadású, azonos című kötet az utóbbi évtized egyetlen átfogó biológia szakmetodikával foglalkozó felsőoktatási tankönyve erősen hiánypótló munka, de az elmúlt évek során a kiadvány veszített korszerűségéből. Ennek több oka is van:

  • A közoktatásban, köznevelésben jelentős szervezeti és tartalmi átalakulások történtek, melyek a biológia tantárgyat is nagymértékben érintették;
  • teljesen megújult az oktatás technikai háttere;
  • a kognitív pszichológiai és pedagógiai kutatások legújabb eredményei is sürgetik a tantárgy-pedagógiák innovációját, modernizációját;
  • a társadalmi változások következményeként a köznevelési rendszer új követelményeknek, kihívásoknak kell hogy megfeleljen, többek között stratégiai feladattá vált a természettudományos továbbtanulás ösztönzése és a környezetkultúra, a környezettudatos magatartás fejlesztése.

A fent leírtak miatt a tankönyv új kiadása sürgetővé vált. Az átdolgozott műben célkitűzésünk a következők megjelenítése volt:

  • a biológia tantárgy helyének és szerepének bemutatása a nemzeti köznevelés rendszerében az új tartalmi szabályozók (a 2020-tól bevezetett NAT és kerettantervek) szellemiségének megfelelően;
  • az oktatásmódszertan új eredményeinek, illetve az aktuális nemzetközi trendek (pl. IBST, inquiry based science teaching) ismertetése, a hazai viszonyokhoz történő adaptálása;
  • az új oktatástechnikai és online oktatási eszközök biológia oktatásában alkalmazható módszertana, a digitális és hagyományos laboreszközök együttes használatának elősegítése;
  • a modern pedagógiai irányzatok módszereinek (konstruktív pedagógia, kompetenciaalapú oktatás, kooperatív csoportmunkák) természettudományos tartalmakkal történő megtöltése, interdiszciplináris szemlélettel;
  • a környezetkultúra, környezetetikus magatartás és a helyes egészségmagatartás fejlesztése a biológia tantárgyhoz kapcsolódó környezeti nevelésen keresztül.

A kiadvány és terjedelmes digitális melléklete minden olyan felsőoktatási intézményben felhasználható, ahol biológiatanár-képzés folyik, de az új eredmények és módszerek közlése és feldolgozása miatt a gyakorló biológiatanárok, illetve a továbbképzésüket végző intézmények körében is jelentős érdeklődésre számíthat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kriska-karkus-a-biologia-tanitasanak-elmelete-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave