Ma a Föld népessége minden másodpercben két emberrel gyarapszik. Jelenleg is már a lakosság több mint 50%-a városokban él. Még tíz éven belül ez eléri a 60%-ot és 2050-ig a 70%-ot. 1950-ben ez a szám alig 30% volt. A Föld lakosságszámának jelentős növekménye minden kétséget kizáróan a városokban jelentkezik majd. A városi élet pedig egyre nagyobb kihívások elé állítja a városok tervezőit, a smart city koncepciók formálóit és döntéshozóit. Ma mindössze 150 nagyvárosi régió adja a világ GDP termelésének közel 50%-át. A városok használják fel a világ energiakészletének kétharmadát, ezek felelősek az összes üvegházhatást okozó gázkibocsátás több mint 70%-áért, és itt fogy el a vízkészlet 60%-a. A mai tendenciákból kiindulva mindössze húsz év múlva Kínában 900 millió gépjármű lesz forgalomban a most 1,4 milliárdos országban. Ez több, mint amennyi jelenleg a világ útjain van. Ám addigra összesen – csupán a jelenlegi növekedési rátával számolva – 2,3 milliárd gépjármű fog megjelenni, 80%-ban a fejlődő országok útjain. Már ma is például Peking évente 3,5 milliárd dollárt költ a légszennyezés okozta egészségügyi károk kezelésére, Jakartában 3 milliárdos kárt okoznak a dugók, hogy csak két súlyos társadalmi és gazdasági problémát említsünk. (de Miaranda–Powell 2013) Láthatjuk, hogy 10-20 éves távlatokban is már jelentős változásokról lehet beszélni, és a változások nagyrészt a városokban koncentrálódnak, egészen új kihívások elé állítva a döntéshozókat. Ezek a makrotrendek nem ok nélkül foglalkoztatják a smart city vagy a smart turizmus koncepciók fejlesztőit. A múzeumok pedig mint diszkurzív társadalmi terek – amint az ICOM múzeumi definíciós vitája kapcsán is utaltunk rá – nem tudnak mentesülni ezeknek a közönségüket is érintő változásoknak a bemutatásától.