Kökény László, Miskolczi Márk

Smart turizmus


A koronavírus-járvány hatása a rendezvényekre

A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) jelentése szerint a nemzetközi turistaérkezések számát nagymértékű visszaesés jellemezte a 2020. évi január–decemberi időszakban a globális járványhelyzet következtében: 2020-ban összesen 381 millió nemzetközi turista utazott a világban, ami 74%-os csökkenést jelentett 2019-hez képest (UNWTO 2021). A legdrámaibb visszaesést az ázsiai és a Csendes-óceáni térségben tapasztalták, ebbe a régióba 2019-hez képest 84%-kal kevesebb nemzetközi turista érkezett, de Európát, a kontinensek között eddig vezető szerepet betöltő földrészt is sokkal kevesebb utazó, 221 millió nemzetközi turista választotta úti célként 2020-ban, ez –70%-os csökkenést jelentett 2019-hez képest (UNWTO 2021). A nemzetközi turizmus az 1990-es évek szintjére esett vissza, ami gazdaságilag több mint 2 billió USD veszteséget okozott a világ GDP-jében. A szcenáriók továbbra is eltérőek a helyreállás időszakát illetően, az optimista szcenárió szerint a 2020-as évet követően két és fél év, míg a pesszimista szcenárió szerint négy év kell ahhoz, hogy a nemzetközi turistaérkezések száma ismét elérje a 2019. évi szintet.

Smart turizmus

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 789 1

Napjainkban példátlan változásokat tapasztalhatunk a turizmus szektorban, melyeket a jelenleg zajló Covid–19 világjárvány mellett a negyedik ipari forradalom (Ipar 4.0) megoldásai is felerősítenek. Az Ipar 4.0 formabontó jelenségei közé tartozik a mesterséges intelligencia (MI) fejlődése, illetve a digitalizáció további terjedése, melyek megannyi társadalmi-gazdasági implikációval bírnak és jelenleg is – számos esetben észrevétlenül – befolyásolják fogyasztói szokásainkat, turisztikai döntéseinket. Sok esetben ezeket az újszerű megoldásokat „smart” vagy „okos” megnevezéssel látjuk el. Jelen jegyzetben, az összesen hét fejezetben bemutatott példákon keresztül láthatjuk, hogy a szektor számos formában profitálhat az MI-alapú háttérszolgáltatások, valamint az ügyfélmenedzsment területén alkalmazható smart megoldásokból. A szállodaszektorban, a rendezvényszervezésben, a kulturális turizmus és látogatómenedzsment területén, valamint a közlekedés szektorában tapasztalható és potenciális innovatív elemeket részletesen bemutattuk szerzőtársainknak köszönhetően. Végezetül az újkori marketing megoldások mellett a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeinek is szenteltünk egy-egy fejezetet. Amiben még tovább segíthet smart szolgáltatások fejlesztése, hogy javíthatóvá válnak a fenntarthatósági szempontok is holisztikus perspektívában, azaz a természeti mellett, a társadalmi, a gazdasági és a humán tőke sarokpontjai is előtérbe kerülhetnek. Így a fenntarthatóság, mint cél a smart és MI-alapú szolgáltatások eszközével hatékonyabban érhető el a jövőben. Összegezve a Smart turizmus jegyzet a jövőbe mutat, de a ma eredményeivel.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kokeny-miskolczi-smart-turizmus//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave