Juhász József

Hidrogeológia


Tapasztalati összefüggések

A gyakorlatban sokszor megelégszünk azzal, hogy a folyamat követése helyett nagyobb időszakok — pl. hónap vagy év — átlagos viszonyaira kapjunk adatokat. Ezek a módszerek egyszerűségük mellett feltétlen ellenőrzését is adják a fizikailag jobban megalapozott, általában tetszőlegesen rövid időközökre is — pl. napszakokra — számítható eljárások eredményeinek, mert éppen teljesen egyszerű voltuk miatt az elkövetett hiba a hosszú időszakok átlagára kisebb, mint amit a rövid időszakokra számolt módszerek összegezésével követhetünk el. Először nézzük a potenciális evapotranszspiráció (E0) értékének meghatározását szolgáló összefüggéseket és a vonatkozó kísérleteket.

Hidrogeológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 830 9

A hidrogeológia a felszín alatti vizek elhelyezkedésével, mozgásával, a természetes és az ember által módosított víz körforgalmával foglalkozik. Hazánk földtani felépítése a felszín alatti vizek ismeretét, a bányászat, a mélyvízépítés és magasépítés, a vízbeszerzés, a vízvédelem és a vízkárelhárítás szempontjából egyaránt fontossá teszi. A mű célja a hidrogeológia tudományterületének egységes rendszerben való tárgyalása az alapoktól a felszín alatti vízkészletekkel való gazdálkodáson át a vízkészletvédelemig, az elmélettől a gyakorlati megoldásig.

Hivatkozás: https://mersz.hu/juhasz-hidrogeologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave