Juhász József

Hidrogeológia


ELŐSZÓ A MÁSODIK KIADÁSHOZ

Az 1972-ben megírt, 1976-ban megjelent „Hidrogeológia” hazánkban először igyekezett a hidrogeológiát a maga teljességében összefoglalni úgy, hogy valóban csak a víz teleptanával, a geohidrológiával és a vízkészletek meghatározásával foglalkozzék és semmi többet ne tartalmazzon. Ez a lényegében világviszonylatban is első ilyen kiadvány három év alatt teljesen elfogyott, ami azt bizonyította, hogy a könyvre nagy szükség van.

Hidrogeológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 830 9

A hidrogeológia a felszín alatti vizek elhelyezkedésével, mozgásával, a természetes és az ember által módosított víz körforgalmával foglalkozik. Hazánk földtani felépítése a felszín alatti vizek ismeretét, a bányászat, a mélyvízépítés és magasépítés, a vízbeszerzés, a vízvédelem és a vízkárelhárítás szempontjából egyaránt fontossá teszi. A mű célja a hidrogeológia tudományterületének egységes rendszerben való tárgyalása az alapoktól a felszín alatti vízkészletekkel való gazdálkodáson át a vízkészletvédelemig, az elmélettől a gyakorlati megoldásig.

Hivatkozás: https://mersz.hu/juhasz-hidrogeologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave