Jászberényi Melinda, Boros Kitti, Miskolczi Márk (szerk.)

Vonzerőfejlesztés a kulturális és aktív turizmusban


A zene és a turizmus kapcsolata

A turizmus minden ágazatának van kapcsolódása a kultúrához és attól válik kulturális turizmussá, hogy a turista kulturális élményként éli meg az utazást. A kulturális turisták szeretik a változatosságot, ezért utazási motivációjuknál lényeges szempont az új élmények, különleges helyszínek, események, turisztikai attrakciók felkeresése. A Nemzeti Művelődési Intézet (2018) Tudástár a közösségi művelődésben tanulmánykötete szerint a kulturális turizmus olyan utazást jelent, amelynek keretében a turista kifejezetten kulturális motiváció miatt kel útra. Egy átfogó meghatározás szerint a kulturális turizmus olyan utazás, amelyben a motiváció az új kultúrák megismerése, a kulturális eseményeken való részvétel, kulturális attrakciók meglátogatása (Puczkó–Rátz 2001). A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 is stratégiai jelentőségűvé tette hazánk turizmusában a kulturális turizmust, amely szerint „A kulturális turizmus a turisztikai piac legösszetettebb termékcsoportja […]. A kulturális látnivalók jellemzően szélesebb rétegeket vonzanak, növekszik az igény a kulturális és egyéb turisztikai termékek komplex igénybevételére, autentikus, egyedi élményekre” (MTÜ 2017:50). A megfogalmazás szemlélteti, hogy a turizmus minden ágazatában lehet kultúrához kapcsolódó szálat találni.

Vonzerőfejlesztés a kulturális és aktív turizmusban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 804 1

A turizmus szektort folyamatos megújulás jellemzi. A desztináció- és attrakciófejlesztés területén tapasztalható trendeket a COVID-19 pandémia is nagyban felerősítette. Az elmúlt két évben példa nélküli helyzettel szembesült társadalmi-gazdasági környezetünk, a járványügyi intézkedések (például: fizikai távolságtartás, szabadidős célú helyváltoztatások korlátozása) a tercier szektor alágazataiban, így a turizmusban is jelentős recessziót eredményeztek. A turizmus fellendüléséhez vezető út a folyamatos innovációban rejlik, melyhez elengedhetetlen az aktuális fogyasztói trendek és a jó üzleti gyakorlatok feltérképezése.

A Vonzerőfejlesztés a kulturális és aktív turizmusban című kötet mindezekre reagálva vizsgálja a szektor két kiemelkedően fontos turisztikai termékét. Noha a kulturális és aktív turizmus is széleskörben tárgyalt témakör a társadalomtudományok területén, a kötet újdonságát adja az aktuális társadalmi és technológiai trendekre való reflexió, valamint a válságkezelést elősegítő megoldások és projektek részletes bemutatása.

A kötet négy fő fejezetre osztható: A kulturális turizmus aktuális trendjei, fejlődési irányai (I.), Az innovatív vonzerőfejlesztés gyakorlati megvalósulásai a kulturális turizmus területén (II.), Az aktív turizmus aktuális trendjei, fejlődési irányai (III.), Az innovatív vonzerőfejlesztés gyakorlati megvalósulásai az aktív turizmus területén (IV.).

A trendelemző tanulmányok (1. és 3. fejezet) az elméleti alapok, valamint a vizsgált turisztikai termékek alapismérveire helyezik a hangsúlyt. Ezt kiegészítve, a gyakorlati megoldásokra összpontosító tanulmányok (2. és 4. fejezet) a jelenleg is zajló turizmusfejlesztési projektek, valamint a nemzetközi jó gyakorlatok és hazai fejlődési irányok részletes megismerését segítik elő, ezzel erősítve a tanulmánykötet gyakorlatorientált megközelítését.

A kötetben kiemelt hangsúlyt kapott a kulturális turizmus sokszínűségének bemutatása, az innovatív vonzerőfejlesztés lehetőségeinek feltárása a különböző kulturális intézmények, múzeumok, várak és kastélyok, valamint zene- és fesztiválturizmus szemszögéből. A COVID-19 világjárvány mellett a szektor értékteremtési folyamatait az egyre erősödő Ipar 4.0 megoldások is formálják, így az egyes fejezetek a különböző okos- (például: kiterjesztett valóság, virtuális valóság) és mesterségesintelligencia-alapú vívmányok szerepét is részletesen tárgyalják. A kötetben olyan alternatív, korábban kevéssé tárgyalt témakörök is helyet kaptak, mint például a folyami szállodahajó-turizmus sajátosságainak bemutatása, a modern zarándoklatok turizmusélénkítő szerepe vagy az etnikai turizmus újonnan kibontakozó szolgáltatásai (például: thanaturizmus, gasztroturizmus).

Az elmúlt években egyre erősödő utazási motivációvá vált az autentikus, természetközeli élményszerzés, mely indokolja, hogy a kötetben kiemelt szerephez jusson az aktív turizmus valamennyi alágazatának bemutatása. A turisták érdeklődése az egyedi, fizikai aktivitást igénylő, természetközeli és mindemellett környezeti szempontból is fenntartható turisztikai termékek felé irányul, melyre a szektor szereplőinek is reagálnia kell. Ennek sikeres módjait az aktív turizmus legkülönbözőbb területeinek szakértői ismertetik, így a kötetben átfogó képet adunk a gyalogos természetjárás, a kerékpáros turizmus, a vízi-, sí- és lovas turizmus hazai és nemzetközi sajátosságairól. A témakört tovább színesítik a desztinációszemléletű esettanulmányok is, melyek elsősorban a magyarországi (például: Dunakanyar, Szigetköz) termékfejlesztési lehetőségeket tárgyalják.

Kiadványunk alapul szolgálhat a kulturális és aktív turizmus témaköreit felölelő, különböző képzési szintű (alap-, mester- és posztgraduális) tárgyak oktatásában. A gyakorlati példák, esettanulmányok sokszínűsége miatt pedig a turizmus területén tevékenykedő szakértők is haszonnal forgathatják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jaszberenyi-boros-miskolczi-vonzerofejlesztes-a-kulturalis-turizmusba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave