A fiatal férfiak nagy többsége számára, akik akár északon, akár délen 1861-ben elindultak a háborúba, a katonaélet azzal vette kezdetét, hogy csatlakoztak barátaikhoz, szomszédjaikhoz és iskolatársaikhoz abban a cseppet sem hivatalos jellegű gyülekezetben, amelyből majd megalakul egy század vagy akár egy ezred. Azok között, akik felcsaptak katonának, szinte egy sem akadt, aki bármit is tudott volna a katonai mesterségről. Nem ismerték az alaki gyakorlatokat, sem a fegyverkezelés szabályait, és nem tartozott szokásaik közé a parancsszónak való engedelmeskedés. Kevés szakember állt rendelkezésre a kiképzésükre, legjobb esetben a milícia egy vagy két tisztje, esetleg egy veterán a mexikói háborúból vagy egy nemrég érkezett bevándorló, aki szolgált valamelyik európai hadseregben. Mindent az alapoktól kellett megtanulniuk, egy éppen fellelhető kiképzési kézikönyv lapjairól. A tanulási folyamat a sorbaállással és a lépést tartva meneteléssel kezdődött, a jobbraáttal és a balraáttal, az alakzatban mozgással előre és hátra. Amennyiben akadt számukra fegyver, az újoncok ezt követően továbbléptek, és elkezdték elsajátítani a fegyverkezelést az esetlegesen rendelkezésre álló huzagolatlan vagy huzagolt csövű puskákkal. Először az alapvető fogásokat sulykolták, majd következtek a töltés és a lövés végrehajtásához szükséges mozdulatok, bár az éles lőszerrel történő lőgyakorlatra elég sokat kellett várni.