Lincoln homályos kijelentése, mely szerint a polgárháború „bizonyos értelemben a rabszolgaság kérdése körül zajlik”, sokkal többet leplezett el, mint amennyit felfedett. A Dél elszakadásának legszenvedélyesebb ellenzői északon a rabszolga-felszabadítás hívei voltak, csakhogy semmiképpen sem volt minden északi híve a rabszolgák felszabadításának, az egyenjogúsításukat pedig igen kevesen támogatták. A rabszolgaság intézményében, mindaddig, amíg a déli államokra korlátozva létezett, sokan látták egy idegen népesség kézben tartásának hatékony és kényelmes eszközét. Az északi államokban élő szabad feketéket nem tekintették a lakosság szívesen látott részének. Egyes államok még a feketéket kizáró választójogi törvényeket is hoztak, és a társadalom minden rétegében élt és virult a feketékkel szembeni előítélet, különösen a szegények körében, akik versenyben álltak a feketékkel a gazdasági hierarchia legalján kínálkozó munkaalkalmakért. A szegregáció, az oktatásban és az egyházközösségi tagságban egyaránt, inkább a szabály volt, mint a kivétel. Kevés feketének adatott meg a választójog, és kiterjesztése nem olyan ügy volt, amelyet sok abolicionista magáévá tett volna. Sok fehér még a törvény előtti egyenlőséget és a szabad perindítás jogát is túl nagy lépésnek vélte. Ennek ellenére Északon sokan nyilvánvalónak tartották, hogy a rabszolgaság eltörlése végeredményében együtt jár a volt rabszolgák egyenjogúsításával. Hogy mihez kezdjenek a több millió felszabadított rabszolgával, az olyan kérdés volt, amelyre kevesen ismerték, vagy akarták megkeresni a választ. Széles körben hitték, hogy a felszabadított feketék szívük szerint délen akarnak majd maradni, mert az ottani környezetben és különösen az ottani éghajlati viszonyok között érzik magukat otthon. Akiket nem ragadtak el az efféle vágyálmok, bár nem egyedül ők, a külföldre telepítés gondolatát támogatták. Azaz a felszabadított feketéket vegyék rá valahogyan, vagy ha nem sikerül, erővel kényszerítsék, hogy vándoroljanak ki Közép-Amerikába és a karibi térségbe, vagy térjenek vissza Nyugat-Afrikába, ahol már meg is szervezték Libéria területét az amerikai felszabadítottak, valamint Sierra Leone brit gyarmatot a volt brit tulajdonú rabszolgák letelepítésére. Amint azonban Frederick Douglas, az emancipáció vezető fekete szószólója nyersen rámutatott, vajmi kevés értelme van a rabszolgák felszabadításának, ha végeredménye kedvezményezettjeinek száműzése.