Észak, a Déltől eltérően, rég megszervezett és működő állam volt 1861 áprilisában, amelynek struktúráival, erőforrásaival és közigazgatási gépezetével szemben a háború majd addig példa nélkül álló követelményeket fog támasztani, de amely tovább fog működni, nagyjából úgy, ahogy békeidőkben. Ezzel éles ellentétben, a Dél nem létezett államként a háború kezdetéig. Szinte mindent, amire a hadviseléshez szükség volt, újonnan kellett létrehozni, sőt még kitalálni is, miközben már javában dörögtek a fegyverek. A feladat megoldhatatlannak bizonyult volna, ha nem létezett volna már az Egyesült Államok, valamint a nyolcvanesztendőnyi függetlenség politikai és jogi szokásai nem szolgáltattak volna mintát, amelyre támaszkodva az elszakadók megalkothatták új államalakulatukat. Így tehát a Konföderáció az elszakadást választó államok képviselőinek első, az alabamai Montgomeryben 1861. február 4-én tartott gyűlésén szinte teljes egészében az Alapító Atyák 1787-es alkotmányát fogadta el saját ideiglenes alapokmányának. Kizárólag olyan változtatásokat iktattak be, amelyek a tagállamok jogait erősítették, és a központi kormányzatét csökkentették, illetve nyíltan leszögezték a rabszolgatartók jogait, és hirdették a rabszolgaság intézményének jogszerűségét. A Konföderáció ideiglenes Kongresszusa 1861 májusáig maradt Montgomeryben, akkor átköltözött Richmondba. Nem választott testület volt, tagjait államuk delegálta. Választásokat 1861 őszéig nem tartottak, az után viszont, az alacsony választói részvétel ellenére, a népképviseleti rendszer demokratikus jelleget öltött. A déli Kongresszus igazi demokratikus jelleggel való felruházásának egyik gyakorlati akadályát az jelentette, hogy délen nem léteztek szervezett politikai pártok, legjobb esetben csak a régi whig és demokrata párt maradékai, és ezek a korábbi pártcímkék is csak az egyes képviselő- vagy szenátorjelöltek azonosítására szolgáltak. 1861-re, amikorra az elszakadás vállalása minden más politikai pozíciót hatálytalanított, délen a korábbi pártkötődések jelentőségüket vesztették. Mivel a Dél konokul ragaszkodott az államok jogainak elsőbbségéhez, cseppet sem meglepő, hogy a Kongresszusnak és az elnöknek rengeteg fejfájást okoz majd a tizenegy állami törvényhozó testület, amelyek a háború alatt mindvégig igen aktívan tevékenykedtek. Az államok állították ki a katonaságot, termelték a hadianyag-utánpótlást, gondoskodtak az abrakról – gyakran úgy, ahogyan ők látták jónak, és nem pedig úgy, ahogyan a richmondi kormány igényelte volna.