A polgárháború szedett-vedett örökséget hagyott maga után, otthon és külföldön egyaránt. Európában és különösképpen az európai katonák körében, hiába volt a tizenkilencedik század legnagyobb és legvéresebb háborúja, hadügyi jelentőségét jórészt figyelmen kívül hagyták. Európának megvolt a maga tizenkilencedik századi vitája az önkéntes hadseregek értékéről. A hivatásosok katonai és politikai okok miatt egyaránt helytelenítették az önkéntes hadseregek toborzását és a rájuk való hagyatkozást amiatt a veszély miatt, amelyet a tömegek felfegyverzése a fennálló rendre szerintük jelenthetett. Ez a vélekedés különösen erős volt Poroszországban, Európa vezető katonanemzetében, mert a porosz tisztek, akik nem mindig a társadalmi valóságra alapozódó arisztokratikus modort vettek fel, attól féltek, hogy a nép hadserege egyben demokratikus hadsereg is lehet, abban a korban, amikor a demokráciában a királyt és a tulajdont fenyegető veszedelmet láttak. Furcsa módon, ugyanezek a tisztek nem ellenezték sorozott hadseregek szervezését a nép tömegeiből, amíg a hadkötelezettséget főként vidéken érvényesítik, a tiszti és hadvezéri pálya pedig szilárdan a földbirtokos tiszti osztályhoz kötődik. A német és a francia szárazföldi haderő ennek következtében semmiféle olyan értéket nem volt hajlandó meglátni, amelyek a polgárháború hadjáratainak, a polgárháborús hadvezetésnek vagy a nemzeti erőforrások polgárháború alatti mozgósításának tanulmányozásából kiolvashatóak lettek volna. A britek, akik nem követték az uralkodó európai trendet, és nem vezették be az általános hadkötelezettséget, hanem továbbra is kis létszámú, önkéntes hadsereget tartottak fenn, osztályalapú tisztikarral, több érdeklődést tanúsítottak, és így egy brit hivatásos tiszt, G. R. S. Henderson ezredes írta meg az első elfogulatlan életrajzot Stonewall Jacksonról. Egy későbbi generációban a brit radikális katonai gondolkodó, Basil Liddell Hart hasonlóan nagy hatással ír majd Grantről és Shermanről.