1860 szeptemberében az Amerikai Egyesült Államok eljutott a szakadék szélére. De miféle szakadékéra is? A kettéváláséra bizonyosan. De a polgárháborúéra? Heveskedő nyelvezetű cikkek töltötték meg az újságok oldalait északon és délen egyaránt, és nekivadult szónoklatoktól zengtek a tagállamok meg az államszövetség törvényhozó testületeinek üléstermei. December 20-án egy törvényhozó gyűlés Dél-Karolinában kihirdette az állam elszakadását a nyolcvan esztendővel korábban a tizenhárom brit gyarmat függetlenségének kinyilatkoztatásával, majd azt követően a közös alkotmány életbeléptetésével megteremtett Egyesült Államoktól. Dél-Karolina szecesszióját villámgyorsan követte Mississippié, Floridáé, Alabamáé, Georgiáé, Louisianáé és Texasé. Az elszakadás kiváltó oka az volt, hogy Abraham Lincolnt választották meg az Egyesült Államok új elnökének. Ő és pártja, a republikánusok, olyan programmal nyerték meg a választást, amely ellenezte a rabszolgaságot, délen tehát sokan arra a következtetésre jutottak, hogy elnöksége létében fenyegeti „a sajátságos intézményt”, amely számukra életformájuk meghatározó tényezőjét és jólétük alapját jelentette. Az elszakadás biztosította az eszközöket mindkettő megőrzéséhez. Az elszakadás azonban nem jelentett automatikusan háborút is, mert az elszakadás meghirdetése után a Dél, és ami azt illeti, Észak sem lépett tovább a fegyveres harc bárminemű előkészülete felé.