Keegan John

A csata arca

A közkatonák háborúja, 1415–1976. Agincourt, Waterloo és a Somme

fejezet. Agincourt, 1415. október 25.

Az angol történelem nagy történeteinek sorában Agincourt azok közé tartozik, amelyeket gyorsan és nagyon sok eleven részlettel tudunk felidézni, és egyben a legtanulságosabban vizsgálhatók közé is tartozik.1 A gyengék diadala az erősek felett, a közkatonáé a páncélos lovag felett, az elszántságé a fellengzősség felett, a sarokba szorítottaké, az otthonuktól távol küzdőké a birtokon belül lévők és az elbizakodottak felett. Látványként Agincourt preraffaelita, vagy talán inkább Medici-képtárbeli metszetként jelenik meg: kompozícióját határozott vízszintesek és függőlegesek tagolják, dús sötétvörösek és Lincoln-zöldek viaskodnak rajta a halpikkelyszürkékkel és a jégkékekkel. Iskolai kirándulás az Old Vicbe… Shakespeare csupa móka, hangok és fények… blank verse, Laurence Olivier csatázik talpig páncélban. Ez az epizód bármely történelemóráját unó iskolás fiú figyelmét visszacsalja az osztályba. Az angol erkölcsi fölény mintaszerű felmutatása, a halványuló nemzeti mitológia egyik fényesre koptatott tartóeleme. Ugyanakkor a vágóhídon szokásos viselkedés és példátlan atrocitások története is.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 801 0

Történelem

A csata arca világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka. 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténettanára volt, és A csata arca volt az első könyve, amellyel azonnal nagy jelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal – köztük a második világháborút csapattisztként megjárt és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel – töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.

Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amely a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, „a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfiai, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-a-csata-arca//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero