Keegan John

A csata arca

A közkatonák háborúja, 1415–1976. Agincourt, Waterloo és a Somme

A foglyok leölése

Valóban, az angol katonák kevéssel dél után már „a csatatér urai” voltak – amin a katonaember azt érti, hogy szabadon mozogtak a területen, amely korábban a franciák kezén volt – a franciákén, akik most csak holtan, sebesülten vagy menekülés közben voltak láthatók. Azokat a menekülőket, akik túlságosan lassúak voltak, semhogy elrejtőzhettek volna az erdőkben, vagy menedékre lelhettek volna az addig még be nem vetett harmadik seregrész lovasságának sorai közt, pénzéhes angolok üldözték és tartóztatták fel. Mások váltságdíj reményétől hajtva a testek közt kutattak, „széthányták a halmokat… hogy elkülönítsék a holtaktól az élőket. Utóbbiaknak felajánlották, hogy életben hagyják őket, ha vállalják a rabszolgaságot, és hogy később kiváltatják magukat övéikkel.” Közvetlenül a csatatér mögött őrizet alatt összezsúfolták a legbecsesebb foglyokat. Páncélzatukat még viselték, jobbkezes kesztyűjüket azonban megadásuk zálogaképpen (és a későbbi, újbóli azonosítás megkönnyítésére) már átadták foglyul ejtőiknek, sisakjukat pedig, amely nélkül nem harcolhattak, ugyancsak levették.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 801 0

Történelem

A csata arca világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka. 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténettanára volt, és A csata arca volt az első könyve, amellyel azonnal nagy jelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal – köztük a második világháborút csapattisztként megjárt és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel – töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.

Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amely a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, „a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfiai, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-a-csata-arca//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero