Keegan John

A csata arca

A közkatonák háborúja, 1415–1976. Agincourt, Waterloo és a Somme

A harci kedv

Vajon mi tartotta a lelket a katonákban egy olyan csatában, mint az agincourt-i, ahol a vereség – de már az egyéni ügyetlenség vagy lassúság is – ennyire keserves és végzetes következményekkel járt? Egyes tényezők minden csatában hatnak – mint majd látni fogjuk –, mások csak ebben az egyben működtek. Van köztük olyan, amelyet könnyű felismernünk, mások kevésbé nyilvánvalóak. Az univerzális faktorok közül első helyen az italt kell említenünk. Az angoloknak, akiknek a készletei kifogyóban voltak, feltételezhetően kevesebb innivaló jutott, mint a franciáknak, a várakozás idején azonban mindkét szemben álló seregben ittak. Igen valószínű, hogy mindkét oldalon jócskán akadtak, akik nem teljesen józanon kapcsolódtak be a küzdelembe, sőt a részegekre jellemző sajátos agresszivitás sem lehetett ritka. Az angolok számára a király jelenléte is igen fontos – ahogyan a mai katonák nevezik – „erkölcsi tényezőt” jelentett. Az, hogy egy csatában mi történik vagy nem történik, végső soron a vezetőt és a vezetetteket összekötő személyes kapcsolat függvénye. Ez a kapcsolat mindig a harcos társadalmakban a legerősebb, melyek egyik típusát a 15. századi Anglia, a másikat pedig azok a harcias indiai államok képviselték, amelyeket a britek oly sikeresen állítottak birodalomépítő céljaik szolgálatába. E kapcsolat sokkal bonyolultabb és bizonyosan jóval materialisztikusabb természetű annál, amit a mai viselkedéskutatók el szeretnének hitetni velünk. Fontosságát mindenesetre semmiképpen sem szabad alábecsülni. A késő középkori katona közvetlen lojalitása ugyan a kapitányának szólt, bizonyosan nagyban fokozta elszántságát, ha a csatamezőn ott tartózkodott mindkettejük felkent királya, és mindenki szeme láttára kockáztatta életét a közelharcban.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 801 0

Történelem

A csata arca világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka. 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténettanára volt, és A csata arca volt az első könyve, amellyel azonnal nagy jelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal – köztük a második világháborút csapattisztként megjárt és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel – töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.

Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amely a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, „a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfiai, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-a-csata-arca//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero