Keegan John

A csata arca

A közkatonák háborúja, 1415–1976. Agincourt, Waterloo és a Somme

A harc kategóriái

Ahhoz, hogy ehhez egyáltalán hozzáfoghassunk, először is el kell különítenünk az „ember kontra ember”, illetve „ember kontra fegyver” találkozásoknak azokat a különböző kategóriáit, amelyek a konfliktus egészét együttesen alkották. Agincourt-hoz képest Waterloo nagyobb – ám nem sokkal nagyobb – számban produkálta e találkozások különböző típusait. V. Henrik hadserege lövedéket lövő gyalogságból és páncélt viselő lovasokból állt. Az utóbbiak zöme leszállt a lováról, és gyalog harcolt, egy részük azonban nyeregből, lándzsával küzdött; a csatatéren megjelent néhány ágyú is. Napóleon hadserege lövedékeket lövő gyalogosokból és lovasokból állt, az utóbbiak egy része páncélt viselt, más része pedig lándzsás volt. A császár 250 ágyúval is rendelkezett, és ezeknek a fegyvereknek a jelenléte az, ami valójában magyarázatot ad arra, hogy miért volt sokkal nagyobb a 19. századi hadseregek pusztító ereje, mint 15. századi elődeiké. Alapjában véve a tüzérségnek tudható be a lehetséges „ember kontra ember”, illetve „ember kontra fegyver” találkozások számának megsokszorozódása is.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 801 0

Történelem

A csata arca világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka. 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténettanára volt, és A csata arca volt az első könyve, amellyel azonnal nagy jelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal – köztük a második világháborút csapattisztként megjárt és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel – töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.

Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amely a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, „a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfiai, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-a-csata-arca//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero