Vajon mondanak-e nekünk ezek a példák valamit a waterlooi tömeges lovassági összecsapásokról? A közfelfogás és a tankönyvi formula szerint rendezett lovasalakulat összecsapása két tömör alakzat nagy sebességű találkozása, és a két nagy támadássorozat – előbb a brit, majd a francia – első rohamait valóban a szabályzat előírásai szerint indították. Mi több, legalább két brit lovassági tiszt utólag is azt állította, hogy a dolog valóban úgy is zajlott le, ahogy az elmélet elképzelte. Waymouth, a testőrlovasság (Life Guards) 2. ezredének tisztje úgy tájékoztatta Siborne-t, hogy „a (Nehézlovassági) Dandár és a vértesek úgy ütköztek egymásnak, mint két fal, a legtökéletesebb vonalban”. Wood a 10-es huszároktól pedig minden erejével igyekezett cáfolni, amit az angol újságok írnak, hogy tudniillik „a könnyűdragonyosok1 semmiféle hatást nem gyakorolnak a francia vértesekre”. „Most a mi ezredünk rontott rájuk” – írta Wood. „Adj nekem olyan fiúkat, akik képesek teljes vágtában megtenni az utolsó 70 yardot (64 m), az utolsó 6 yardon (5,5 m) pedig mindkét sarkantyújukat a ló oldalába vágják. Ha így sem törsz át, akkor én tévedek, de jó nagyot.” Wood azonban történetesen be sem tudta fejezni a rohamot, mert súlyos sebet kapott, még mielőtt igazán belelendültek volna. Waymouth pedig valójában egy bajtársa szemtanúi vallomását adta tovább Siborne-nak. A józan ész ugyancsak azt sugallja, hogy ha két lovascsapat „falak módjára”, „teljes vágtában” ütközik össze, az eredmény legföljebb földön fetrengő sérült lovak és emberek vad zűrzavara lesz, amelyre a nagy lendülettel beérkező újabb sorokból újabbak és újabbak esnek. Némi vizsgálódással mindenesetre kideríthető, hogy az alakzatok jóval kevésbé voltak sűrűek, és sokkal lassabban haladtak, mint ahogyan azt a közhelyekből építkező beszámolók, illetve a szalonfestők méretes vásznai sugallják. A brit lovasság viszonylag csekély létszáma miatt alkalmatlan volt nagyobb terület „lefedésére”, és bár a francia lovasság meglehetősen nagy létszámban küzdött Waterloonál, vezetőik még a La Haye Sainte és Hougoumont közötti „kéményben” indított támadások során is igyekeztek megtartani a századok közti térközt, az ezredek és a századok pedig elkülönült vonalakba fejlődtek. A gyakorlatban a század százhúsz embere kétsoros vonalat alkotott, a második sor szorosan az első mögött haladt, az utánuk következő század azonban már – amennyiben ez lehetséges volt – mintegy 100 yardnyiról (91 m) követte őket. A lovasszázad elvileg valamivel több mint húszmérföldes (32 km) óránkénti sebességű vágtában is mozgatható lett volna, csakhogy ez igen rövid idő alatt szétzilálta volna az alakzat kohézióját, hiszen az erősebb lovak hamar lehagyták volna a gyengébbeket. A waterlooi csatamező távolságainak és terepviszonyainak ismeretében amúgy is igen valószínűtlennek tűnik, hogy a lovasság bármikor is nagy sebességre tudott gyorsulni. Talán a testőrlovasság (Life Guards) 2. ezrede és a francia vértesek Waymouth által leírt „klasszikus” találkozása emlékeztetett még a leginkább frontális ütközésre aznap azon a sáros földdarabon, mert a két alakzat szemtől szemben és mozgásban találkozott. A franciáknak azonban hosszú utat, több mint 1500 yardot (1372 m) kellett megtenniük, a végső szakaszt ráadásul lejtőn felfelé. A britek útja rövidebb volt ugyan, de ahhoz, hogy elérjék a franciákat, egy sor akadályon kellett átjutniuk – először a dombgerincen haladó úton, amely „túlságosan széles volt, semhogy át lehessen ugratni, és túlságosan mélyen futott, hogy csak úgy keresztezhettük volna” (Waymouth), majd „a La Haye Sainte tanya kerítése következett”. Tekintettel a körülményekre, valószínűtlennek tűnik, hogy az előrenyomulás végén a két oldal bármelyike is „teljes vágtára” gyorsított volna. És valóban: Waymouth elárulja, hogy az „ütközés” voltaképpen a lovasság karddal vívott „rövid tusájának” formáját öltötte, és a tömeges kardpárbajban elért siker tette lehetővé, hogy a britek áttörjék a francia arcvonalat. Más szóval: amikor a két hadsor találkozott, bizonyára mindkettő szinte megállt, és a briteknek azért sikerült a francia vonal áttörése, mert réseket találtak vagy nyitottak benne.