Keegan John

A csata arca

A közkatonák háborúja, 1415–1976. Agincourt, Waterloo és a Somme

Lovasság a tüzérség ellen

Ha két szemben álló lovassági csoportosítás egyikéhez történetesen fogatolt tüzérség is tartozott, a másik ugyancsak sebezhetővé vált akkor is, ha létszám dolgában nem volt hátrányban. A 7-es huszárok a Waterlooba való visszavonulás során megrohamoztak egy francia könnyű lovasosztagot, de „nem tudtunk hatni rájuk: …mi sem hátráltunk, ők sem vonultak vissza. A dolgok ezen állapota eltartott néhány percig, akkor azonban odahoztak néhány könnyűágyút”. Ezek a lövegek aztán gyorsan leterítettek néhány brit huszárt, és gyorsan meggyőzték a parancsnokukat, hogy jobban teszi, ha visszarendeli a megmaradtakat. Magán a csatatéren azonban a mozgó tüzérség többnyire nem fenyegette a lovasságot, túlságosan értékes volt ugyanis, semhogy önálló akciókban kockáztassák, ilyenkor tudniillik könnyen az ellenség kezére juthatott. Waterloonál, akárcsak a korszak nagyobb ütközeteinek többségében, a lövegeket mozgató négyes- és hatosfogatokat azonnal hátravezették, amint az ágyúk (és tarackok) a helyükre kerültek. Az ütegek a gyalogság alakzatai között, vagy kevéssel előttük állva statikus tüzelőállásokban harcolták végig a csatát. Ez a mozgásképtelen tüzérség – bár úgy látszott, hogy kezelői igencsak ki vannak szolgáltatva a rohamozó lovasság pengéinek – egyike volt annak a két veszélyforrásnak, amelytől a lovasoknak a legtöbb félnivalójuk volt. (A másik ilyen tényezőnek a négyszögbe állt, harcra kész és hajlandó gyalogságot tekinthetjük.) Bizonyos, hogy a francia lovasság waterlooi veszteségeit igen nagy részben a brit tüzérség okozta. Lloyd kilencfontos ütegének egy Rudyard nevű tisztje a délutáni támadásokról ezeket írta Siborne-nak:

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 801 0

Történelem

A csata arca világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka. 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténettanára volt, és A csata arca volt az első könyve, amellyel azonnal nagy jelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal – köztük a második világháborút csapattisztként megjárt és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel – töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.

Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amely a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, „a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfiai, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-a-csata-arca//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero