Keegan John

A csata arca

A közkatonák háborúja, 1415–1976. Agincourt, Waterloo és a Somme

Tüzérség a gyalogság ellen

Valóban, a legjobb lovasság is rendesen csak tüzérség támogatásával remélhette, hogy meg tudja törni a jó gyalogságot. Ez az oka a „lovas tüzérség”, avagy „nyargaló ütegek” létezésének, ez a legmozgékonyabb tüzér csapatnem kísérte el a lovasságot addig, ahol az ellenség már a lövegek lőtávolságán belülre került, és onnan – még éppen a lövészek puskáinak lőtávolságán kívülről – igyekezett akkora réseket nyitni a négyszögeken, hogy e pusztítás tehetetlenségre kárhoztassa vagy megfutamítsa a gyalogosokat. Waterloo azonban, legalábbis ami a tüzérség alkalmazását illeti, nem volt szabályszerű ütközet. Az „ember-tér arány”, különösen pedig a „lovas-tér arány” a Hougoumont és La Haye Sainte közti tölcsérben, ahol a délután során mintegy 10 000 francia lovas keringett és tipródott egy mindössze 800 yard (731 m) széles arcvonalon, olyan magas értéket mutatott, hogy hely híján a tüzérség egyszerűen képtelen volt akár rohamtávolságra is elkísérni a lovasságot, nemhogy még a hatásos lőtávolság határán szét is bontakozzon hosszú és nagy íven forduló hatosfogataival. Ennek eredményeképpen a gyalogság „kontra” lovasság összecsapások pontosan erre a két résztvevőre is korlátozódtak – amitől csak tovább nőtt a gyalogság amúgy is meglévő fölénye.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 801 0

Történelem

A csata arca világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka. 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténettanára volt, és A csata arca volt az első könyve, amellyel azonnal nagy jelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal – köztük a második világháborút csapattisztként megjárt és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel – töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.

Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amely a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, „a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfiai, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-a-csata-arca//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero