Keegan John

A csata arca

A közkatonák háborúja, 1415–1976. Agincourt, Waterloo és a Somme

Gyalogság a gyalogság ellen

A gyalogságnak a gyalogsággal vívott küzdelme – bár Waterloonál (folyamatos és meg-megújuló formáit tekintve egyaránt) mindenütt jóval rövidebb ideig tartott, mint a tüzérség és a gyalogság vagy a lovasság és a gyalogság közti összecsapások – „eredményszempontból” a csata döntő eleme volt. Ezt mindazon csatákkal kapcsolatban meglehetős biztonsággal kijelenthetjük, amelyeket a páncélos lovagság 14. századi hanyatlása és a páncélos harcjárművek 20. századi elterjedése között vívtak. A lovasság és a tüzérség gyalogság elleni működése ugyanis kiegészítő és előkészítő jelleggel bírt; ennek során a gyalogságnak mindössze az a szerep jutott, hogy – amennyiben ezt nem tudta elkerülni – „lemészárolják”. A parancsnokoknak természetesen kötelességük volt, hogy gyalogságukat, amennyire csak tudták, megoltalmazzák az ágyútűztől és a lovasrohamtól. Mivel azonban a gyalogság volt az egyetlen olyan erő (és az ma is), amellyel területet lehetett (és lehet ma is) megtartani (a háborúban a per tárgya valaminek a fizikai elfoglalása, az ítélet végrehajtója pedig a gyalogság), sohasem lehetett kivonni valamely területről csak azért, mert megtartása emberi életekbe került. (Halkett egy különösen kritikus pillanatban arra kérte Wellingtont, hogy „rövid időre váltsa le a dandárját, amely immár elveszítette létszámának kétharmadát”. A herceg ezt üzente vissza: „mondják meg neki, hogy lehetetlent kér: ő, én és a csatatéren tartózkodó valamennyi angol is azon a helyen kell hogy meghaljon, amelyet most elfoglal”.) Csakhogy, per contra, az olyan gyalogságot, amely az ellenséges lovasság fenyegetései és a tüzérségnek a lemészárlására irányuló erőfeszítései ellenére sem volt hajlandó visszavonulni az ellenség által igényelt területről, végül ellenséges gyalogságnak kellett megtámadnia.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 801 0

Történelem

A csata arca világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka. 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténettanára volt, és A csata arca volt az első könyve, amellyel azonnal nagy jelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal – köztük a második világháborút csapattisztként megjárt és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel – töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.

Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amely a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, „a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfiai, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-a-csata-arca//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero