Keegan John

A csata arca

A közkatonák háborúja, 1415–1976. Agincourt, Waterloo és a Somme

Gyalogság a géppuskások ellen

Számos túlélő hagyott hátra beszámolót a támadás első pillanatairól. A Viktória-lövészeknek (Queen Victoria’s Rifles) a 4. hadsereg északi szárnyán végrehajtott elterelő támadás során nagyjából 500 yard (457 m) szélességű senki földjén kellett átkelniük (ők voltak a VII. hadtest 56. Londoni hadosztályának egyik élen haladó zászlóalja). A Királyi Műszaki Csapatok (Royal Engineers) századai füstvetőikkel fedezték a zászlóalj előrenyomulását. Valamivel hét óra után a németek „ontani kezdték a géppuskagolyókat mellvédjeinkre, de pontosan a zéró percben (e hadosztály esetében 7 óra 25 perckor) felállítottuk létráinkat, és kikapaszkodtunk a nyílt terepre. Mindenfelé gránátok robbantak, és az előttünk sodródó füstön át láttuk, hogy az ellenség első vonalaiban szürke alakok bukkannak elő… Hosszú vonalakban nyomultunk előre, átbukdácsoltunk a gránáttölcsérek tengerén, a drótokon és a roncsokon, és mögöttünk újabb hullámok jelentek meg.” A 4. hadsereg frontszakaszának közepe táján az első hullámot a 36. Ulsteri hadosztály 9. Királyi Inniskillingi Muskétásai (9th Royal Inniskilling Fusiliers) alkották. Parancsnokuk, Ricardo a mellvéden, a két központi kijárat között állt, hogy szerencsét kívánjon nekik…

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 801 0

Történelem

A csata arca világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka. 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténettanára volt, és A csata arca volt az első könyve, amellyel azonnal nagy jelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal – köztük a második világháborút csapattisztként megjárt és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel – töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.

Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amely a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, „a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfiai, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-a-csata-arca//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero