Keegan John

A csata arca

A közkatonák háborúja, 1415–1976. Agincourt, Waterloo és a Somme

Gyalogság a gyalogság ellen

A támadó csoportosítás első hullámában bevetett hatvan zászlóaljból a senki földjén mintegy húszat tett a leírt módon harcképtelenné a géppuskák tüze, amelyre nem tudtak reagálni, és amelynek forrását általában megállapítani sem tudták. Komoly veszteségeket okozott a német tüzérségi zárótűz is, amely szó szerint záró tűz volt: a német lövegek folyamatosan ontották gránátjaikat egy a senki földjén húzódó, előre bemért vonalra. A németeknek ugyanis bőségesen maradtak még ágyúik, amelyek átvészelték a brit tüzérségi előkészítést, vagy amelyeket sikerrel „maszkíroztak” (a lövegek állásban voltak, de egyet sem lőttek velük, és így nem lehetett felfedni őket), netán a tüzérségi előkészítés vége felé hozták őket a somme-i frontra. Az elnyújtott előkészítés ugyanis olyan egyértelműen hozta a német vezérkar tudomására, hogy eljött a szektor megerősítésének pillanata, hogy azt minden hadvezér csak irigyelheti. A zárótűz különösen erős volt a VIII. hadtest frontszakaszán, talán mert ennek a seregtestnek a tüzérei még e gyakorlatlan hadsereg többi alakulatánál is lényegesen kevesebb szakértelemmel végezték a dolgukat. Itt maradt épen a legtöbb drótakadály, ami szintén a brit tüzérek hozzá nem értését bizonyította.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 801 0

Történelem

A csata arca világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka. 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténettanára volt, és A csata arca volt az első könyve, amellyel azonnal nagy jelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal – köztük a második világháborút csapattisztként megjárt és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel – töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.

Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amely a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, „a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfiai, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-a-csata-arca//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero