Keegan John

A csata arca

A közkatonák háborúja, 1415–1976. Agincourt, Waterloo és a Somme

A sebesültek

Minthogy a vezérkar július 1-jén nagyrészt nélkülözni kényszerült a 4. hadsereg sorsának alakulására vonatkozó konkrét ismereteket, tétlensége menthető. Mivel pedig az elöljáró parancsnokságok hallgattak, érthető, hogy az alsóbb szintű parancsnokságok konokul ragaszkodtak a terv betűjéhez. Tehetetlenségük katonai következményei nem is voltak katasztrofálisak, legalábbis rövid távon nem. A németek a somme-i fronton nem rendelkeztek sem elegendő katonával, sem megfelelő tüzérségi erővel és segédeszközökkel, így túlságosan gyengék voltak ahhoz, hogy gondoljanak egy merészet, és egy gyors ellenoffenzívával kihasználják a brit hadsereg pillanatnyi dezorganizált állapotát. Ha ebben az összefüggésben vizsgáljuk, akkor az, hogy a britek egész nap erőltették támadó akcióikat, nem súlyosbította tovább a katonai téren elkövetett hibát. Nagyon is megsokszorozta és meghosszabbította viszont a csata okozta emberi szenvedést. Nehéz megállapítanunk, hogy mennyire – annyi azonban bizonyos, hogy igen nagy mértékben. Sokkal több katona sebesült meg, mint azt bármiféle szükségszerűség megkövetelte volna, azok pedig, akik már az elején megsebesültek, egész nap ott kínlódtak a senki földjén.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 801 0

Történelem

A csata arca világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka. 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténettanára volt, és A csata arca volt az első könyve, amellyel azonnal nagy jelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal – köztük a második világháborút csapattisztként megjárt és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel – töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.

Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amely a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, „a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfiai, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keegan-a-csata-arca//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero